Szemétnek érzem magam, de elegem van, meguntam. Nektek mi a véleményetek?

Sziasztok!

Van egy gyerekkori barátom, akit 14 éves korom óta ismerek. Az a legkisebb probléma vele, hogy megragadt azon a szinten agyilag és igényekben, mint az iskolában volt.

Ő az a típusú ember, aki jószándékú, de baromi esetlen és szerencsétlen az élethez. Mindig próbáltam támogatni lelkileg (volt, hogy anyagilag is), mert neki mindig volt egy depis időszaka a munkahely, a család vagy épp az exbaràtnő miatt.

1,5-2 éve küzd alkoholproblémákkal, miután meghalt az egyetlen rokona. Próbáltam a lelkére beszélni szépen, csúnyán, kapott fejmosást is, semmi nem használt.

Tegnap reggel hívott fel, hogy segítségre van szüksége, mert az albérletben ahol lakik, este megivott pár sört (gondolom 2 rekesszel) és annyira elborult az agya valamiért, hogy összetörte a berendezést (üvegasztal, tévé, hűtő, plusz 1 ablak a szobában).

Viszont azt mondja, hogy nem emlékezett rá, kiesett az az idő és azt hitte reggel, hogy csak álmodta az egészet.

A tulaj még nem tudja, de nem tudja mit csináljon, mert elég nagy a kár, nem tudja az ablakost kifizetni stb.

Nekem ez volt az a pont ahol úgy döntöttem, hogy elég volt és 20 év után leveszem róla a kezem. Ha megint pátyolgatom, akkor adok a szarnak egy pofont. Ha meg magára hagyom, akkor lehet a következő ilyennél meghal. De elegem van. Van nekem is munkahelyem, feleségem, saját problémáink, saját életünk. Nem tudok és nem is akarok neki segíteni anyagilag és sehogy sem.

Szerintem orvosi segítségre szorul. De nem fog elmenni. Én meg meguntam, de valamiért lelkiismeret furdalásom van.

Ti mit tennétek?