Egy introvertált embernek el kell fogadnia, hogy alárendltebb szerepet fog játszani mindenhol, ritkábban veszik figyelembe a véleményét, ritkábban kérdezik?
válasza:
válasza:Kifejezetten introvertált típus vagyok, régebben okozott gondot, de megtanultam kezelni.
Csendben tettem meg a lépéseket az életemben, magamra fókuszáltam s idővel ésszel, kreativítással vállalkozóvá lettem.
Ha hagyod magad elveszni, alul is maradsz (minden téren).
Van egy kis csapatom (4 fő), kik elmondhatják talán a világ egyik legfurább felvételijén vettek részt, amikor ide jelentkeztek (a negyedik embert pedig én kértem fel).
Van szavam, de nem azért mert főnök/tulaj vagyok, hanem mert emberként s családtagként tekintek rájuk.
+Szabad kezet kapnak sok téren, főleg alkotásban. (Csak kisebb feltételek vannak: használhatnak mindent, időre legyenek készen, ami munka, ha pangás van saját haszonra vagy maguknak alkothatnak, de nem vihetnek haza eszközt, alapanyagot s azokat mennyiségben feljegyezni papírra, mert ugye nekem el kell számolnom azokat.
+Van kulcsuk, bármikor bemehetnek. Pl ha munkaidőn kívül szeretne haladni a magán célra készült dolgaival.
(Teljes bekamerázás van, de szerződésben is ott fekszik a tény, de teljesen megértették, főleg hogy cserébe mit kapnak)
Nagyobb társaságban nem is szeretek beszélni.
Itt is leülünk heti megbeszélésre és sorba mindenkivel megbeszéljük mi a helyzet, emberenként a végén más is közbe szólhat/hozzá fűzhet.
Így mindenki felszólal sorba nem azon aggódva "nincs szavam". 3introvertált és 2 extrovertáltabbból állunk össze.
A vulgáris helyek, melóhelyek egy introvertált számára kihívás és sokszor elveszettnek érzi magát.
Nagyobb tömeg = több extrovertáltabb ember s ez egy fajta nyomást gyakorol az introvertált személyekre.
Gondolom ismerős az érzés.
Pl én fejlesztettem magam, nehéz volt, de kellett a céljaim miatt.
Látszatra egy kicsit szolidabb extrovertáltnak néznek, pedig EGYÁLTALÀN nem. Nagyon erősen intro. vagyok.
Személyiség típusom pedig: intp-t
válasza: válasza:Nem kell elfogadni senkinek semmit. Fura a gondolkodásmódod a kérdésed alapján.
Én amióta jó közegben vagyok, ugyanúgy számít a véleményem, és érdeklődnek irántam.
Nemrég voltam egy buliban ahol véletlen csak éretlen tinikkel kerültem össze, úgy tűnik az ismerősöm ígéretei, "az értelmes jóarc srácok" máshogy volt jelen az ő fejében.
A bulin mindenki üres témákról pampogott, senki nem mondott igazán SEMMIT. És ezt nem lehet máshogy elmondani, csak senkinek nem járt a fejében semmi, nem tanultak meg soha szocializálódni normálisan.
Én voltam az egyetlen, aki a többiek iránt érdeklődött, hangulatot teremtett, nyitottam mindenki felé, de sokszor semmit nem tudtak mondani arra amit mondtam, nem értették, és figyelmen kívül hagytak, helyette csak tömör, rövid csipkelődős megjegyzéseket hangoztattak egymásnak, mint középiskolában, hogy cukkolják egymást.
Ha érettebb leszel, nem fog zavarni különösebben az, hogy nem kérdeznek, nem vesznek figyelembe. Szimplán megérted hogy ez nem a te helyed, nem a te embereid, és továbbmész.
Rengeteg helyen rosszul fogod magad érezni, és lehet sokszor csak túlélned kell, például a munkahelyen, de mindent tudsz magad számára kellemessé tenni minimálisan.
Én nagyon erősen intro vagyok, ahogy a párom is. Amikor az anyja folyamatosan beszél megállás nélkül sokszor a semmiről akkor is csak alkalmazkodom, információt szerzek belőle, megismerem, tanulok abból hogy lát dolgokat a lányával kapcsolatban például. Nem minden rossz vagy jó, hanem minden olyan lesz, hogy mit hozol ki belőle.
Magyarán, ki nem sz4rja le hogy ritkán szólnak az emberhez.
4
Igen alapvetően így van, csak az a baj, hogy a munkahelyen töltött időd az életed java részét teszi ki, tehát nem mindegy, hogy milyen lelkiállapotban "éled túl" azt.
Aki nem annyira közlékeny az nem kerül annyira közel a munkatársakhoz (még ha az egészet csak felszínesen is csinálják a többiek) és ezért hajlamosabbak olyanok véleményét előnyben részesíteni akikhez úgymond közelebb állnak.
Amúgy nem is érdekelne annyira ez a téma, tegyenek azt amit akarnak, csak amikor valami hátrányosan érint engem és úgy döntenek egy ügyben, hogy közben meg sem kérdeztek vagy azelőtt legalább nem tudatták vele, na ez az ami nagyon feldühít.
Ja és az alárendeltet úgy értem, hogy mindig az van amit a mások akarnak egy csoportban, tehát a hangadók és a közlékenyek kedve szerint dől el, hogy most az egész csapat mit fog tenni. Ez már szinte erőszak. Először is, mert kényszerből vagyok ott (például ismerek egy-két embert akik meghívtak de igazából mások nem érdekelnek a csoportból, vagy pedig a munkahely, ahová ugyancsak kényszerből jársz) másrészt mert olyan dolgot kell csinálnom amihez az égvilágon semmi kedvem és érdeklődésem nincs. De ha egyedül ellenkezem, vagy kivonom magam akkor bizony én leszek a közellenség, én leszek a hangulatromboló személy. Ezek annyiszor megtörténtek már, hogy egyszerűen ki merem jelenteni, hogy ez így működik mindenhol, ezek puszta tények.
Az alkalmazkodással van a fő gondom, mások akarata szerinti cselekvéssel, ugyanis én egy nagyon individualista személy vagyok, senkit nem akarok meggyőzni semmiről de el is várom, hogy hagyják saját belátásom, kedvem szerint cselekedje. Nagyon nagy az igényem a függetlenségre.
2
Pontosan, nyomást érzek. Ahogy viselkednek az extrovertált emberek a közelemben, olyan érzést kelt bennem, mintha betolakodnának a privát szférámba, saját aurámba és mintha köteleznének arra, hogy szocializálódjak (anélkül, hogy ezt mondanák) és "illeszkedjek be". Mintha ők dominálnának és szabnák a játékszabályokat. És mivel a társadalmunk az extrovertáltakat díjazza (az ember társas lény stb) ezért én nem viselkedhetek nagy magabiztosan introvertáltan (amivel végülis csupán magamat adnám) mert akkor én leszek a bunkó, az ünneprontó, az antiszoc stb.
Tehát az extrovertáltak mindenféle negatív következmény nélkül adhatják magukat, de az introvertáltak nem, ha magukat adják az rendszerint büntivel jár.
válasza: válasza: válasza:introvertált vagyok, nem gagyi.
magabiztosan, felnőtt ember módjára bemegyek a munkahelyemre, utána átmegyek az egyetemre, szocializálódom az emberekkel és érdekképviselek (a magamét, meg aki szembejön), majd hazamegyek, mindenkit kizárok a szobámból, bekapcsolom a zenét, megöntözöm a virágomat, rajzolok, olvasok, feltöltődök, és másnap pihenten megyek vissza közösségbe.
ha nem munkahellyel, hanem iskolával írtad volna ki, még érteném, a kölyköknek meg kell tanulniuk a saját határaikat, és gondoskodni önmagukról, de hogy egy felnőtt embernek nem jön össze...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!