Valaki érzi még magát különcnek?

Üdv, én szintén INFP vagyok, hasonlóan éreztem sokáig. Ami nálam gond, az a megfelelési kényszer. Az emberek többségének nem tudok megfelelni, mert más vagyok. De nem is tudok sok emberrel kapcsolatban lenni. Akikkel tartom, velük jó a viszonyom. A többi kapcsolatomon meg próbálok nem agyalni, hanem elkönyvelem, hogy igen, a kapcsolatokban vannak szintek, és van aki csak haver, ennyi.

Én is bizonyos mértékig többre tartottam magam másoknál, de az egyetem ráébresztett, hogy abszolút nincs ez így. Nem vagyok érettebb másoknál, mert pl. Még egy párkapcsolatot sem tudtam kialakítani, és elképzelni sem tudom, ez hogyan működik. Az egyetemen két olyan barátnőt szereztem, akik hasonlóan vélekednek, egyikük INTJ, másikuk INFJ. De ez csak egy példa volt, bármi mást is felhozhatnék, pl: hogy sokakat felbosszantok a szétszórtságommal, hogy "álomvilágban élek", hogy nem szeretem a határidőket, stb.

Nyilván hasonló személyiségekkel könnyebben kijönnél. ;) INFP-ként piszok nehéz, mert belső értékrend alapján cselekszünk/ítélkezünk. Rengeteg olyan személlyel találkozunk életünk során, akivel nem passzolunk, és ezt INFP-ként nehéz áthidalni. Önmagában az, hogy "senki sem tökéletes", nem teszi elfogadóbbá az embert. Középiskolában még én is próbáltam lehetőleg mindenkivel kijönni, de ez elég lehetetlen. Az INFP-k többsége olyan egyedi értékeket képvisel, amire mások nem néznek fel, nem követendő példa, stb.

Pl: Az hogy én nem szeretek bulizni. A fiatalok többsége szeret, 1-0 nekik. XD

Szóval az a helyzet, hogy az egész életünk arról fog szólni, hogy kisebbségben vagyunk a többséghez képest. De pl. egyetem alatt sok olyan dolgot nem tűrtem el emberektől, amit középiskolában még igen. Szereztem is néhány ellenséget, eléggé impulzív természet vagyok. De ki mertem állni magamért, és bizony megmondtam nekik a véleményem.

Viszont ebben is meg kell találni az egyensúlyt valahol. Hiába vagyok kedves és barátságos, de nem vagyok egy szolgalélek, nem fogok nyalizni senkinek, ugyanakkor vezető sem tudnék lenni. Úgyhogy a pszichológiát választottam. Vezetővé nem kell válni, viszont nem is olyan munka, ahol "éreztetik, hogy csak beosztottak vagyunk". Ad némi szabadságot, sok lehetőség van, és mivel alapvetően jól bánok az emberekkel, számomra ez egy tökéletes választás.

Az INFP-k egyik legjobb tulajdonsága az, hogy jól bánnak az emberekkel. Csak sajnos a világ hálátlan, nekem is sokat kell/kellett nyelni.

Én már elfogadtam, hogy sohasem leszek népszerű. De nem is kell. A lényeg, hogy találj valamit, ami boldoggá tesz és idővel az a kapcsolati háló is alakulni fog. ;)

Személyiségtípus alapján nem érdemes méregetni az embereket, én eddig két INFP-vel találkoztam, és ők "máshogy furák". Egyikük sem követendő példa az én értékrendem szerint.

Elmúlt években rá ébresztettek arra , hogy én nagyon is különc vagyok .

Nem tartom magam sem jobbnak sem rosszabbnak a korosztályomnál , de még is éreztetik velem és érzem , hogy nagyon más vagyok mint a többiek .

Mondjuk az is igaz rám , hogy én mindig egy kis vadóc lázadó lány voltam és maradok is . Alapból megfelelési kényszerem van , de mivel nem tudom saját magam elfogadni így nehéz másoknak “ megfelelni “ .

Mondjuk bele gondolok álltalános suliban is mindig megtűrt személy voltam , gimiben meg főlleg .

10.-et már magántanulóként kezdtem így azért jóval jobb nekem .