Miért mindig ilyen barátokkal találkozom?

Sajnos meghaltak a szüleim, egyedül élek, testvérem sincs. Régi gimis osztálytársak külföldön, úgyhogy maradt az egyetem barátszerzésre. De az emberek annyira távolságtartoák, nem értem. Szeretnék ismerkedni, ha órák után felhozom, hogy üljünk be egy kávéra, akkor sietnek a dolgukra, családi program, vagy a barátaikkal vannak. Nekem az fáj, hogy senkit sem érdeklek annyira hogy beüljünk egy kávéra. Másrészt, vannak “barátaim” akikkel szünetekben lógunk a folyosón, néha elmegyünk ide-oda. De ennyi, sietnek haza. Egy barátnőm van, akivel naponta írok messengeren, lelkesnek és érdeklődőnek tűnik, de soha nem hív el magához, ha hívom moziba, épp vmi programja van, magától soha nem hív, soha nem mondja h menjünk el. Kezdek megijedni, egy szép és fiatal lány vagyok, mindenki távolságtartó és megvannak a köreik. Bizonyára ha nekem is lenne családom, és szűk baráti köröm, akkor nem biztos, hogy igényélnék mást. De mi van azokkal akiknek ez nem adatott meg? Mi van velünk?

Jelenleg társaság és barátok nélkül pasit sem tudok szerezni, mert nem tudok senkivel sem megismerkedni normálisan, meg nem egy párkqpcsolatba akarok beleszaladni, hanem barátokat szeretnék.

Miért ilyen távolságtartóak az emberek? Ha van is kialakuló barátság, miért nem szerveznek programokat? Nincs velem semmi baj egyébként, mármint nincs semmilyen aspergerem vagy antiszociális magatartásom.