Szánalmasnak érzem magam emiatt, miért vagyok ilyen?

Úgy érzem minden barátnőmnek irigylésre méltó helyzete van hozzám képest.

A legjobb barátnőm egy mérnöki karon van, most kezdi a mesterképzést és már egy éve nagyon jó fizetésért dolgozik. Neki is és a vőlegényének is saját lakása van (szülők vették), szóval ezek árából már családi házat is tudnak venni, sosem lesznek anyagi gondjaik havi átlag 1 milliós fizetésből, nem kell aggódnia a jövője miatt többet.

A többi barátnőm pedig mind okosabb és találékonnyabb nálam, komoly ösztöndíjakat nyertek el, és 100%, hogy felveszik őket PhD-ra.

Én nem gondolkodtam a PhD-n a mesterképzés előtt, de most meg fogom próbálni. Csak sajnos teljesen bizonytalan, mi lesz. Megőrülök ettől a létbizonytalanságtól.

Fogalmam sincs, mi lesz velem fél év múlva, és még párkapcsolat sincs kilátásban, nem jutottam el oda fejben és érzelmileg, hogy megtegyem ezt a lépést.

Zavar, hogy gyerekes vagyok és hogy folyton az érzelmeim uralkodnak rajtam, 23 évesen nagyon éretlennek érzem magam, mert sokan mondták, hogy az vagyok. Nem tudom, hogyan kéne felnőni.

Önbizalmam sincs túl sok, szemüveges vagyok és nem is nézek ki túl jól, persze az igényesség sokat dob a helyzeten. De mivel én bölcsészkarra járok, pont akad 5 másik lány rajtam kívül 1 fiúra, akiket még könnyebb is megkapni, más társaságban viszont még nem ismerkedtem, a barátnőim sem járnak olyan körökben, ahova be tudtam volna csatlakozni, meg azzal az indokkal, hogy találjak valakit, biztos nem tenném.

Nem szeretnék mások életére irigykedni, de az enyémben semmi irigylésre méltó nincs. Sok mindenért lehetek hálás, de annyira unom már azt a szerepet, hogy én vagyok alul, akit folyton támogatni kell, meg felkarolni, engem nagyon szorongóvá tesz, hogy nem tudom viszonozni ezeket a dolgokat. Persze társaságot nyújtok, meg meghallgatok mindenkit, lehet velem lelkizni, shoppingolni stb., de hát egymás karriérjéhez, magánéletéhez nem teszünk hozzá, mindenki maga alakítja ezeket.

Engem nem tud boldoggá tenni, hogy elvégzem az egyetemet. Nekem ez már kevés. :( Igen, büszkének kéne lennem, hogy egy mérföldkövön túl leszek, de nekem ez már semmit sem jelent, mindenki elvégzi. Ennél többet le kellett volna tennem az asztalra...ha mást nem egy kapcsolati hálót kiépíteni, vagy valami. De nem manageltem magam.