Miért UNDORODIK tőlem mindenki?
23 éves lány vagyok, 5 éve nincsenek közeli barátaim. Általánosban a fiúk utáltak a külsőm miatt (szerintük csúnya volt az arcom), előfordult, hogy fizikailag is bántottak emiatt (pl. ellöktek a folyosón).
Általában mindig kiközösítenek, ha új közegbe kerülök, és általánosban is csak a szerencsén múlt, hogy volt egy kedves és empatikus lány, aki megsajnált, ezért szóba állt velem és végül meg is kedvelt engem, így lettünk legjobb barátok.
A gimi jobban indult, szereztem 4-5 barátot, de 2 év múlva kiközösítettek. Volt egy olyan facebookos beszélgetésük, amiben én nem voltam benne, egyszer véletlenül bejelentkezve maradt az egyikük a mobilomon és megláttam, hogy miket írnak rólam: szégyellnek velem mutatkozni, szánalmas vagyok, idegesítő fejem van stb..Korábban már kiközösítettek egy lányt a külseje miatt a baráti körünkből, ő elment másik iskolába emiatt, utána én következtem..
18 évesen rájöttem, hogy amíg nem vagyok szép, addig az emberek nem fognak velem normálisan bánni, legyen bármilyen személyiségem is. Tehát elkezdtem sminkelni, fodrászhoz mentem, új ruhákat vettem, lefogytam pár kg-ot (bár nem voltam elhízva). Ennek hála 19-21 éves korom között pár fiú leszólított az utcán, és ha találkoztam régi ismerőssel, sokkal jobban bántak velem, mint régen, de azóta sincsenek barátaim, és úgy érzem, hogy olyan sokáig voltam egyedül, hogy most már nem is lesznek, azt se tudom, hogyan barátkozzak.(Párkapcsolatot is nagyon szeretnék, de arra még kevesebb esélyt látok.) Márpedig nekem kell kezdeményezni, mert felém szinte soha se nyitnak, kivéve, ha olyan közegbe kerülök, ahol szépnek számítok, de ilyen nem nagyon van.
Nemrég a húgom letörölt az ismerősei közül..Kb hetente beszélünk, de ezek szerint, csak muszájból beszélt velem, valójában idegesítettem.. Amúgy fiú testvéreim sokkal rendesebbek velem, bár ők se rajonganak értem túlzottan. A többi családtagomat nem törölte, olyanok is az ismerősei között vannak, akikre azt mondta, hogy idegesítik és utálja őket..Írtam neki üzenetet, de nem válaszol..Én soha senkit nem töröltem az ismerőseim közül, nemhogy családtagot.Én már komolyan nem értem miért gyűlölnek ennyire az emberek.. A külsőm miatt, vagy mert nincsenek barátaim(=lúzer vagyok a szemükben)?? A lánytestvérem akkor kezdett el rosszul bánni velem, amikor gimiben elvesztettem a barátaimat és nagyon leromlottak a jegyeim. Minden életkedvem elment, nem tudom, hogy mit csináljak...
# 34 Én nem írtam gyűlölködő kommentet.
Sajnálom ha kaptál ilyeneket.
Én voltam aki elküldte a face profilját...
De mások is írtak neked.
Oké nincs baj belőle ha nem válaszolsz csak akkor légyszíves ne írd ki ugyanezt a kérdést máshogy megfogalmazva kb 2 hét múlva.
Nem tudom,h akar baratokat,de engem elhajtott privatban.
Biztos nem neten akar,csak ezt nem fejtette ki bovebben.
Kicsit en ereztem magam hulyen.
Azt kivanom neked,h talald meg a boldogsagot...
Vélhetően nem neten akar.itt mindenki azt mond magáról,amit akar. Ha kiírok egy párkapcsolati problémát, rögtön felajánlkoznak nem tudom, hányan, holott nem ez volt a kérdés/cél.
Gondolom,aki magány témában kérdez,az sem random freak-eket akar gyűjteni az ország minden pontjáról.
# 38
Normálisan írtam rá illetve többen is egy általános beszélgetés kezdeményezve.
Direkt küldtem neki valós profilt hogy lássa nem troll vagyok...
Nem értem az ilyen jellegű kérdezőket itt..nemtől függetlenül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!