Kezdőoldal » Elektronikus eszközök » Szórakoztató készülékek » A lenti helyzettel fordulhatok...

A lenti helyzettel fordulhatok békéltető testülethez?

Figyelt kérdés

A tegnapi nap folyamán vásároltam egy 16 ezer Forintos Kraken X Lite fejhallgatót, egy meglévő, de leharcolt alig 10 ezer forintos Spirit Of Gamer Elite H-70 helyére. Az üzletben el is mondtam mit használok és miért cserélnék, jeleztem, hogy 20 ezer forint alatt szeretnék találni egy normálisabb darabot.


Fizetés előtt a biztonság kedvéért még egyszer rákérdeztem, hogy hasonló árban (20 alatt, 16 ezer környékén) van-e jobb fejhallgató, a válasz az volt, hogy "ár-érték arányban ez a legjobb", amit még velem együtt ott tartózkodó két személy is hallott. Mivel a készüléket a helyszínen nem volt lehetőség kipróbálni, így erre az infóra hagyatkozva vettem meg a Razer fejhallgatót.


Otthon beállítottam a 7.1 Surround Soundot, és kiderült, hogy torzabb, "doboz" hangja van, mint a sokkal olcsóbb Elite H-70-nek. Kicsi utánanézéssel találtam segítséget a Razer oldalán, ők azt javasolták, hogy kapcsoljam ki a Windows beállításokban az Audio Enhancmentet, amit meg is tettem, de nem okozott változást.


Másnap visszamentem az üzletben, elmondtam az egész történetet, jeleztem, hogy nem a pénzt akarom visszakapni, hanem vagy egy másik fejhallgatóra akarok cserélni, vagy egy pici ráfizetéssel egy másikat venni, direkt nem pattogtam meg vertem az asztalt, hogy én vagyok a VÁSÁRLÓ, kultúráltan, normálisan akartam - és akarom megoldani a dolgot.


Kérdésemre, hogy milyen lehetőséget látnak a probléma megoldására, a fogyasztóvédelmi törvényre hivatkozva csak a bevizsgálást ajánlották fel (és ezt is kötelesek), amibe persze belementem, de jeleztem, hogy valószínűleg nem baja van a fejhallgatónak, hanem ilyen rossz a hangminősége. Elmondtam, hogy hogy és miért vettem meg ezt a fejhallgatót, tehát kértem segítséget is.


Várhatóan számomra előnytelen elbírálást fog kapni a bevizsgálás, és nem fogunk tudni megegyezni sem semmiben.


Mivel a készüléket kipróbálni nem tudtam a vásárlás előtt, és az eladó elmondása szerint hasonló árban ár-érték arányban ez a legjobb készülék - holott a sokkal olcsóbb, náluk is megtalálható Elite H-70-nek határozottan jobb a hangminősége, hivatkozhatok arra, hogy megtévesztett?


Még egyszer megjegyezném, nem egyedül voltam ott, hallották mások is, hogy ezt mondta, és én csak az ő ajánlására támaszkodva vásároltam meg a készüléket.


Azt gondolom, azt is mondhatta volna, hogy nem tudja, és akkor maximum utána nézek, hogy mit írnak a Kraken X Lite-ról, vagy megvettem volna, és akkor lesz amilyen lesz.


Ha ez megtörténik békéltető testület elé szeretném vinni a dolgot. Valaki volt hasonló helyzetben? Sikerrel járt?



2024. febr. 10. 13:46
1 2 3
 21/22 Ypszilon1980 ***** válasza:
6%
Lehet, hogy határeset, de a jogszabály márpedig azt kimondja, hogy a higiéniai termékeket nem kötelesek visszavenni, csak a zárt csomagolásúakat, ennél fogva a vállalkozás mondhatja, hogy ez az és nem lehet elállni a vásárlástól. Itt is ez van sajnos. Az más kérdés, hogy ezzel mi egyetértünk-e, szerintem senki, de hát nem mi vagyunk abban a székben.
2024. febr. 10. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/22 anonim ***** válasza:
12%

Igen, de a kérdező nem in-ear fülhallgatót vásárolt, hanem fejhallgatót, az pedig nem higiéniai termék. Ráadásul ha egy in-ear fülhallgató esetében is kétséges, hogy egy webshop megtagadhatja-e az indokolás nélküli elállási jog gyakorlását, akkor egy fülhallgatónál egészen biztosan nem.


Van olyan webshop aki ennek ellenére bepróbálkozik ezzel? Nyilván. De attól, hogy próbálkoznak vele, még nem lesz jogszerű.

2024. febr. 10. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!