Honor telefonokról mi a véleményed?
Egy Magic 6 Lite vagy egy 90 érdekel, ebből a kettőből szeretnék választani.
Melyik volna a jobb átlag felhasználásra?
A 90-es talán kicsit jobb ahogy nézegettem, de a Magic 6 Lite külseje jobban bejön.
Erős akksi, jó kijelző, jó dizájn.
Magic 6 ot vedd az annak sokkal jobb az akksija.
Nekem is Huaweiem van, viszont azt most sikerült tönkretegyem, úgyhogy kénytelen vagyok másikat venni. Ez a vonal tetszik, aztán mindenképp ebben a markában gondolkodom.
A Mate 20 Lite után gondolom előrelépés lesz.
Körülbelül hány évig fog még működni, tegyük fel a Magic 6?
Négy-öt évet lehet rá számítani mint a jelenlegimre?
Kérdező, Nem kell aggódni amiatt hogy egyszer csak nem fog müködni. Mára már a szoftveres támogatás nem probléma, mivel már nincs akkora külömbség android verziók között, egy android 14 például még évekig gyors, naprakész rendszer marad majd. Már nem emmc-s tárhelyet használnak a telefonok mint egykor, hanem UFS-t ami sokkal tovább bírja és nem lassul be vagy romlik el magától, és az akksi miatt sem kell aggódni már, egy magic 6 például 2 napig is huzza.
Attól függ csak hogy meddig bírja hogy mennyire vigyázol rá, én egy sony xperia xa2 ultrát használok, ami egy 6 éves középkategóriás telefon és a mai napig nagyon jól müködik erős akksival, szerintem nem lesz gondod 4 év használat után sem a telefonnal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!