A töltőm szétolvadt. Miért lehet?
Előre leszögezem, én nagyon suta vagyok az ilyenekhez, ezért is írtam ide, hátha tudtok rá magyarázatot.
Tegnap este feltettem a töltőre a telefonomat (ágy mellett volt) és aludtam. Majd éjszaka felébredtem, és amikor megnéztem az időt, akkor láttam, hogy nem töltött. Amikor megmozgattam, akkor újra azt jelezte, hogy tölt, de akkor hirtelen megéreztem, hogy nagyon forró a töltőnek a csatlakozója. Amikor levettem, hirtelen mégforróbbá vált, de annyira, hogy megégette a kezem. Eldobtam, mire az visszaesett az ágyra, és amíg felfogtam mi történt már égette is ki a lepedőt, és csinált rajta egy szép lyukat. Gyors kihúztam a konnektorból, akkor értelemszerűen ez abbamaradt, de utána csak néztem magam elé kissé sokkos állapotban, hogy ez most így mi volt, mert velem ilyen soha az életben nem történt, és ez a töltő tök sok ideig funkcionált. A töltő csatlakozó része teljesen szétolvadt. Most gondolom a töltő volt a rossz, nem a telefon. De érdekelne, hogy ez vajon miért történhetett, és hogy ez tett-e kárt a telefonomban valamilyen formában? Azóta rátettem egy másik töltőre egy másik konnektorban, és az feltöltötte ugyan úgy, ahogy szokta, és látszólag semmi baja, de mégis bennem van kicsit a félelem. Illetve hogy nem a konnektorral volt a baj? A villásdugó részével nem volt semmi gond, az nem sérült, így gondolom akkor nem(?).. Vagy nem tudom. Az a baj, hogy tényleg nagyon nem értek hozzá, ne kövezzetek meg, és még rátett egy lapáttal az is, hogy hajnalban kómásan tapasztaltam ezt az egészet, így nagyobb volt az ijedtség.





Fogalmakat kérlek pontosan fogalmazd meg mert különben mellé fog menni.
És mint látod ez nem játék hogy ki minek mit hív és kreatív névadást se játszunk mert ebből tűz is lehet.
Most így nekem nem tiszta hogy a töltő fej villás dugója, vagy az USB csatlakozó része olvadt el/éget meg? (Telefonba csatlakozó vége nem hiszem hogy ennyire fel tud forrósodni)
Kontakt hiba tud ilyet csinálni nagy feszültségen simán. Kis feszültségnél egyenáram tud galibát okozni magas áramerősségen. Gyorstöltőnél magyarul.
Tippem szerint a töltőfej villásdugó része forrósodott fel és nem érintkezett rendesen.
Elosztóba volt dugva vagy fali konnektorba?
Elosztó esetén cserélni kell az elosztót (kínai sz@r, köszönjük meg hogy mindent ott gyártanak, nekem sajna leolvadt már pár ilyen elosztóm), fali konnektor esetében ameddig meg nem nézi valaki és vagy ki nem cserélik addig tilos használni.
Töltőfej pedig lehet cserés, töltő kábel ha tölt akkor nem kell cserélni.
Bár én ilyen esetben mindent kukáznék. Nem ér annyit.
Töltőfejben nem tudni milyen alkatrészek voltak és melyik mit bír, esetleg hazavágja a telefont a végén...





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!