Sérti a szememet ez a led körte?
egy ilyen lámpát vettem és vetttem bele egy 3W ow égőt,és azt írja hogy ez a normális égő esetében 20W-nak felel meg.Olvasás közben azt figyeltem meg hogy e kissé halvány,de nem szeretnék újra kiadné pénzt égőre(drágának gondolom)Szerintetek csak elhitetem magammal hogy nem elég világos vagy tényleg túl kevés wattos.
Szerintem érdemes venni 4-5 Wattos ledes lámpát. Azt megkapod 1.000,-Ftért és egészen jó fénye van.
A kínai piacon vettem ilyenből egészen jót, darabját egy ezresért. A képeken látszik milyen fénye van.
Három db 4 Wattos már megegyezik egy 60-as közönséges izzó fényével. -a fotón látszik-
A felső képen 1 db 60W-os izzó világít.
Az alsón 3 db 4 Wattos működik.
Viszont ezek között is vannak régi gyenge ledek, aminek alig van fénye. Most nekem is véletlenül sikerült megtalálnom azt a helyet, ahol ilyen jót lehet venni.
Egyébként ezt a józsefvárosi három tigris piacon a hármas kapun kell bemenni és ott, ha jól emlékszem a második soron jobbra az ötödik üzlet, ahol ezt vettem.
Minden ki van világítva, fényben áll az egész bolt.
Meg fogod látni őket.
érdemes kipróbáltatni a lámpákat, én is mind sorban végig próbálgattam amit megvettem.
Ez a fajta vált be:
A 4 ledes (a 4 Wattos nem annyira sárgás, de az 5 Wattosnak kicsivel nagyobb a fénye és sárgásabb valamivel).
Szerintem nézz ott körül, én vissza mentem háromszor, miután itthon megláttam a fényét, mert bejött nekem. Aztán meg kevés lett darabra.
Van hideg fényű is, de az nem szobába való, habár erősebb a fénye. Az inkább műhelybe és kintre jó megvilágítás.
Csak ilyeneket használok már régóta. igaz a korábbiak nem voiltak ilyen hatékonyak, de láátam annak is a fényét és úgy vettem meg és az már működik évek óta. Visazont most ezek már hatékonyabbak is.
Korábban, 2005-6 környékén vettem hivatalos áruházban Philips-tornádó fénycsövet, 8 db-ot. Abból már az első évben tönkre ment kettő-három. Aztán minden évben mentek tönkre belőle és végül az utolsó darab kitartott kb két évvel ezelőttig. Arra rájöttem, hogy boltban ilyent nem szabad venni mert vagy gyorsan tönkre megy, vagy az ezer forintos dolgot 3600,- ért adják mint minőségi terméket.
Szerintem csak palimadár fogónak árulják ennyiért.
Inkább megveszem olcsón és ha tényleg gond van vele, mint a hivatalos boltban vásárolt tekert fénycsövekkel, akkor veszek másikat. Ha több darabbal volt gond, akkor legfeljebb máshol veszem meg.
A lényeg. hogy a hivatalods boltban sokkal többet költök el és ugyanúgy nincs rá garancia mint ha névtelen piacon venném.
Nincs kidobni való pénzem, hogy ugyanazt háromszoros áron vegyem, amikor az olcsó dolgok is ugyanolyan megbízhatónak bizonyultak eddig.
Azaz, hogy nem.
A boltban vásárolt holni sorban mentek töbnkre, amíg a régi kínai ledes lámpák működnek, csak kisség gyenge volt a fényük. Amit most találtam az már hatékonyabb.
A régieket meg olyan helyre csavarom be ahol nem olyan fontos a nagy fényerő. Viszont eddig még a kínaiak közül, még az évekkel korábbiak közül nem ment tönkre egy sem. Igaz azelőtt nem vettem nagyon sokat.
Most amikor megláttam a jelenlegit, akkor vissza mentem még kétszer mert nagyon jók!
Akinek meg sok a pénze, az vásároljon a plázák ledes pultjainál háromszoros áron. Arra sincs garancia, hogy 3 vagy 8 napon túl is működik és egy kínai ledes se ment tönkre eddig a régiek, évekkel ezelőtt vásároltak közül sem. Szóval ez mind csak előítélet.
Egyébként csak érdekességnek, éppen most jött egy ismerős és hozott valami böngészni való papírt. Felkattintottam a menyezeten kettő ilyen 4-5 Wattos ledet és kettőt még a lámpa tartó rúdon és megjegyezte, "micsoda fényed van!"
Mondtam, hogy "ez az amiből múltkor kaptál egy darabot, csak itt most 4 világít". Elismerően bólintott. Nagyon erős fénye van, több darabnak különösen, és
csak 20 Wattnyi led világított összesen.
kérdeztem, hogy szerinte mennyi Wattos izzó fényének felel meg, azt mondta, kb 150 Wattosnak. Az volt ott korábban a menyezeti foglalatokban. Azért jó most helyette az össz 20 Wattnyi kínai piacos led. Brutál jól világít és kellemes meleg árnyalatú fénye van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!