Mit gondoltok a képemről? (Amatőr vagyok)
Már egy Facebookos csoportban kitettem a képem ezzel a szöveggel.
" Sziasztok! Nemrég megvettem az első komolyabb gépemet, (a mobilfotózás után számomra mindenképpen komoly :)) Nikon D3000 és jelenleg még csak ismerkedek az alapokkal. Még pár hete én is a klasszikus szöveget hajtogattam: "A fotózáshoz nem kell nagy ész, csak egy gombot kell megnyomni". Most már tudom, hogy nem így van. Photoshoppal már régóta foglalkozok. A következő a helyzet: lefotóztam a cicámat, miközben játszott egy levéllel és sajnos kaptam egy sötét, életlen képet, amin a "modellem" nem nagyon volt kiemelt, inkább a fehér fotel vonzotta a szemet. Viszont nagyon tetszett a beállítás. Próbáltam kijavítani a hibákat és az alábbi kép kerekedett ki belőle. Itt az eredeti kép: [link] Amivel nem vagyok még most sem elégedett: - Talán a szemszín kicsit természetellenes(vagy csak túl sokat nézegettem az eredeti képet, ezért tűnik úgy?) - A túlzott élesítéstől a pofája kicsit zajos lett - Valamiért "meseszerű" hatást érzek a képen, de nem tudnám megmondani, hogy miért (mondjuk ez nem feltételen lehet baj) - A kanapén nem tudtam kijavítani a kiégést. Vélemények?"
Most itt is megkérdezném a véleményeteket. Köszönöm.
Itt a szóban forgó kép: [link]
Nos:
túl hosszú a záridő, nem éles a kép.
középen van a téma.
túl kusza a háttér, elveszik benne a téma
Valami nem jól van beállítva, ha külső helyszínen 1/30-as záridőre van szükséged. Azt már nehéz kézben megtartani, neked nem is sikerült.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!