Egy fényképezőgép vásárlásnál milyen paramétereket kell nézni a megapixelen kívül?
Bármelyik MILC egy kitobjektívvel, viszont arra számíts, hogy eleinte rosszabb képeket fogsz vele csinálni, mert nincs annyi szoftveres okoskodás, mint a telefonokban és meg kell tanulnod a fotózás alapjait.
Kezdésnek én használtan m4/3 (MFT) gépeket néznék, ki lehet fogni 100 körül, alatt is. Vagy ha nagyon kezdő kell akkor egy Nikon 1, azokat már 20-30 ezerért is megkapni, bár annyival nem jobb előre minőségben, csak tanulásra jó.
Esetleg valami fixobis gép, mert valószínű sose fogsz pluszban objektívet venni szerintem.
A második válaszadó első mondatát, egész pontosan a "viszont" szótól érdemes ötször aláhúzni és bekeretezni, majd kiemelni szövegkiemelővel. Annál jobban megfontolandó pontot nehéz említeni.
Ezzel együtt a konkrét válaszadást segítnené, ha tudnánk:
- konkrétan miben érzed kevésnek a telefonod fotós tudását, miben szeretnél szebbet/jobbat
- mennyit szánsz a bulira
- mit fotóznál leginkább
Gondolkoztam rajta, hogy objektíveset veszek, azt olvastam hogy az olcsók gagyik, csak azt nem tudom, hogy mihez viszonyítva (az nem baj ha a sokszázezreshez képest gagyibb, csak a telefonhoz képest legyen jobb) Az nekem előny, ha könnyű kezelni nagyon nem kell tanulni, olyan is használná aki az okostelefonhoz nem ért, mindig elnyomja (ezért is vennék egy csak erre való cél eszközt), jó lenne ha úgy is működne, hogy minden fotó előtt nem a fókuszt állítom, alapbeállításokkal is megy. Egyszerű kompakt gép is megfelelne. Az lenne a cél, ha már fényképezőgépet veszek, jobb legyen a kép, mint telefonon. Úgy tűnik esetenként nem túl jó képet készít a telefon (ezért csinálok mindenből 5-10 képet, valamelyik talán jó lesz, videó közben állítgatja a fókuszt, így rövid időre homályos lesz a kép, ha automaták hagyom a vakut, sose használja, ezért csinálok ilyet és olyat is) 200 ezerig tudtok ajánlani kompaktba is ami észre vehetően jobb? Átlagos felhasználásra lenne, családi fotók, tájképek kirándulásokon stb. Az alábbi oldalon van két kép ugyanarról a tájról, az egyik mobilos, a másik géppel készült, ha összehasonlítom, hasonló legyen a végeredmény:
Azért is bizonytalanodtam el, mert néztem olcsóbbat és találtam olyan teszt videót róla, hogy gyakorlatilag az útszéléről videózott villamos útvonalát nem lehetett kiolvasni a videóról, annyira homályos volt alapbeállításon (vagy csak nem vitte feljebb a képminőséget, de ezt innen nem tudom megállapítani). Ezért is örülnék konkrét típusnak, kisebb eséllyel fogok mellé, ezeknél milyen paramétert nézzek?
Teljesen felesleges neked bármilyen paramétert írnunk, mert úgysem értenéd meg. Láthatóan neked csak a paraméter, a szám, az számít valamit. Tipikus konzumidióta hozzáállás. Mint régen az autós, vonatos kártyáknál: az enyém 200-az megy! Az enyém 210-et, én nyerteeeem!
Ezt nem működik a fényképezőgépeknél.
A 200ezer pedig lónak a fütyije! Azért normális fotómasinát nem lehet kapni.
"Gondolkoztam rajta, hogy objektíveset veszek"
Jó terv! Objektív nélkül nem nagyon van képalkotás! :D
"azt olvastam hogy az olcsók gagyik"
Ez speviel igaz.
Halkan megsúgom, hogy a 200ezer amit szánsz a témára nem olcsó, hanem semmi.
Ennyi pénzért egy 7-10 éves belépő gépet lehet venni, egy kitobival.
Olyimpus em10 mk2-t nézegess. Az még egész vállalható.
De ha annyit értesz hozzá amennyi a verbális ámokfutásodból látszik és még tanulni sem akarsz róla semmit, akkor teljesen felesleges fényképezőgépet vásárolnod! Ha fogalmad sincs az alapokról, nem tudod mit miért állítasz, mi mit jelent, akkor a világ legjobb gépével sem fogsz jó képeket csinálni! Hamar rá fogsz unni, felteszed a polcra és csak kidobott pénz lesz!
Alapvetően kétféle irányba lehet elindulni: kompakt/bridge gép, beépített, nem cserélhető objektívvel, vagy viszonylag régebbi, használt cserélhető objektíves gép - tükörreflexes (dslr), vagy tükör nélküli (milc).
Ha az egyik fő gond a fókuszálás bizonytalansága, az, hogy keresgéli a telefon a fókuszt, a másik meg a képminőség, akkor az első lehetőség nem lenne valami nagy ugrás neked. Maradna a második, de ott viszont tényleg érteni kell a fotózáshoz, és hogy egy kép úgy nézzen ki, mint ahogy a telefonoktól megszoktuk, csak jobb minőségben, ahhoz bizony dolgozni kell az eredményen.
Nem gondolom, hogy bármi rosszat kérdeztél vagy mondtál volna, így a keményebb hangvételt nem tartom jogosnak a válaszoknál, de sajnos abban igazuk van, hogy nem biztos, hogy megérné fényképezőt venni neked. A mobilos fotózás térnyerésével a fényképezőgép vásárlás leginkább azoknak maradt jó opció, akik szeretnének komolyabban belemélyedni a fotózásba. Ha valaki nem errefelé mozdulna, annak - szerintem - a legjobb opció a telefon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!