Hibás műszaki cikk visszavétele, igazuk van?
Vásároltam neten egy láncfűrészt, mely termék még azelőtt mielőtt fához ért volna elromlott.
Az adott cégnek ezt azonnal jeleztem, akik felajánlották, hogy a futáruk eljön érte, azonban arra hivatkoznak amikor én jeleztem elállási szándékom (rendeltetés szerű használat adott, sőt még kb meg se történt az sem), hogy az ár 50%át hajlandóak visszafizetni, mert hogy már nem értékesíthető.
Írják, hogy a fogyasztó védelem is megerősítené ezt, mert hogy nem én küldtem nekik.
Nam ost én tegnap óta bújom a törvényt, de szerintem ez nem így van, ráadásul mailben és a honlapjukon is írják hogy ők vállalják a visszavételt (ahogy tették is és kijöttek).
Megállapították, hogy a karburátor volt hibás és hogy cserélni cserélik.
Én 3 napon belül (1 napon belül) jeleztem elállási szándékom, amikor én úgy tudom, indoklás nélkül is igényelhetem az összeget, akkor is ha használat történt, mind ameddig az rendeltetés szerű. De ahogy írtam ez nem is történt meg, ezt ők is megállapították ahogy írtam.
Én nagyon szívesen fordulok a fogyasztó védelemhez az ügyben, mert szerintem nem helyes az állításuk. Azért mert nekik ezt selejtezni kell és költség az a vállalat gondja ha már hibás a termék nem a fogyasztóé.
Kérem ha valaki volt hasonló helyzetben segítsen, illetve ha tévesen hivatkozok a fogyasztóvédelmi törvényre akkor annak jelzését is kérem.
Tisztában vannak vele hogy semmire se mész, se jogi se egyéb úton, mint írtam ez az ők jóindulatán múlik, sajnos ez van ezzel nem lehet mit kezdeni.
Én a javításba mennék bele a helyedben, legalább annyival is előrébb leszel, időt meg ne pazarolj többet erre a "boltra".
Rendelni meg semmit se rendelj tőlük ezután.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!