A gyerekkor mikor ér véget?

A gyerekkor és a felnőttkor között nincs egy éles határ, maximum jogi értelemben. Van, aki az élet egyik területén határozottan felnőtt, az élet más területén meg még gyerek.

Szerintem a felnőttkor ott kezdődik – és ott ér véget a gyerekkor –, mikor valaki nem szorul a szülei, vagy mások segítségére, hogy boldoguljon az életben. A saját fizetéséből él, a hivatalos és nem hivatalos dolgait maga intézi (a személyi igazolvány meghosszabbítástól a bevásárláson, mosáson, vasaláson át a ház felújításig). Nyilván ez nem jelenti azt, hogy ne vehetné szívesen mások, illetve a szülei esetleges segítségét, de hogy ha ez nem lenne, akkor is megállna a lábán. Illetve a döntéseit a saját mérlegelései alapján hozza – nyilván ebbe belefér, sőt szükséges is, hogy mások véleményét kikérje, meghallgassa, mérlegelje, de végső soron ő legyen az, aki dönt –, és a döntéseinek a következményeit vállalja, elfogadja, elviseli.

Persze ez úgy általános megfogalmazás azért. Ismerek pl. olyan 45+n éves férfit, aki a szülői háztól cseppent bele egy házasságba, amiből voltak gyerekeik is. Nemrég vállt el, de csak most tanulja meg, hogy hogyan kell kivasalni az ingét, mert eddig úgy alakult, hogy mindig megcsinálta helyette más. De sok-sok más dologban meg jóval nagyobb tapasztalattal, érettséggel rendelkezik, mint az átlag. Viszont most sem az van, hogy mással vasaltatja a ruháit, hanem egyszerűen csak most szerzi meg ezt a tudást, hogy ezután az ingeit maga tudja kivasalni.

Másik oldalról meg valahol ott kezdődik az, hogy valaki igazán felnőtté vált, hogy már nem igazán merül fel benne az a kérdés, hogy ő már felnőtt-e vagy sem.

~ ~ ~

#1: A játék soha nem volt a gyerekek kizárólagos elfoglaltsága. A paraszti kultúrában is megvoltak azok az alkalmak, amikor a felnőttek is játszottak. A mese meg pl. soha nem volt gyerekműfaj, csak rövid ideje lett kikiáltva annak. (Nota bene sok olyan rajzfilm van, ami nem annyira gyerekeknek való. Nem is a durvasága, hanem a komplexitása miatt.)

Illetve attól, hogy valaki szokott, sőt szeret gyerekes, sőt kimondottan infantilis lenni, attól még lehet felnőtt, ha amikor szükséges, akkor tud komoly és felelős is lenni. Sőt én néhány fiatalabb felnőttnél az ismeretségi körömben azt éreztem, hogy a gyerekes viselkedés megtagadása nem a felnőttség jele, hanem annak a demonstrálása volt, nem is igazán a környezetnek, hanem magának az illetőnek önmagának. Aki igazán felnőtt, az tudja, hogy attól, hogy csinál gyerekes dolgokat, attól nem szűnik meg felnőtt lenni, pont ezért meg meri tenni, nem érzi sérülni a felnőttségét mondjuk attól, hogy megnéz egy mesét, vagy hintázik, vagy homokvárat épít a tengerparton.

A párkapcsolat az egy külön téma lehetne. Ha valaki teljesnek érzi magát társ nélkül, hát hajrá. Nem gondolom, hogy ez lenne a felnőttség ismérve, bár kétségtelen, az emberek igen nagy többségének szüksége van egy stabil, megbízható társra.

A csavargás, utazgatás megint lehet egy életforma, amitől még valaki lehet felnőtt.

A kérdés az, hogy rá vagy-e utalva a szüleid, vagy mások segítségére, támogatására ahhoz, hogy azt az életmódot folytasd, amit. Illetve hogy vállalod-e, méltósággal vállalod és viseled-e a döntéseid következményeit. Ha igen, teljesen mindegy, milyen életmódot élsz, nem a szüleid kisgyereke vagy, hanem egy felnőtt.

Nincs éles határ.

Akkor, amikor felelősséget tudsz vállalni.

Ez lehet akár 10 éves korodban... vagy lehet, hogy még 30 évesen se megy.

# 3

Akkor maradjunk annyiban hogy egy felnőttnek számító gyerek vagyok,testileg,szellemileg felnőtt vagyok,lélekben gyerek,aki soha nem fog és nem is akar felnőni.Emlékszem középiskolában az osztálytársaim már azt tervezgették hogy ha vége a sulinak menősülnek,lesz gyerekük stb..nekem eszembe sem jutott ilyesmi,én azon gondolkodtam hogy nyári szünet alatt hogy rakjak össze annyi lóvét hogy vegyek egy PS1-est..De persze ez csak egy dolog..

Ezen felül iskola után kimentem Németországba dolgozni,lehúztam 5 évet,vettem házat,kocsit,motort,rendbe vágtam mindet,azóta is itt élek egyedül,jó munkám van,tehát jó körülmények között,természetesen gondoskodom magamról minden téren,nem szorulok-szorultam soha senki segítségére..tehát nem ilyen értelemben vagyok gyerek,nem kell a kezemet fogni egy bevásárlás alkalmával,mivel 20 éves korom óta egyedül élek így megtanultam mindent időben.

Másrészt a legtöbb barátnőm azért szakított velem,mert nemigazán foglalkoztam eleget velük(szerintük)nem mentem velük sehova,szórakozni,vacsorázni stb..inkább elmentem motorozni,játszottam a gépen vagy bebäsztam a cimborákkal..igazából a saját anyám azt mondja hogy végtelenül gyerekes vagyok,senkit,semmit nem veszek komolyan,nincsenek terveim,céljaim az életemmel mint másoknak,gyerekek,család meg ilyenek..de hát ez van,nekem így jó.

"Mikor múlik el a gyerekkor? S mikor az ifjúság? S az élet? Észre se venni. Kétszer leshettem csak meg a pillanatot, mikor a szirom elhagyja helyét s a földre perdül. S tulipán volt mind a két virág és mind a kettő fehér."

Radnóti Miklós