Mihez kezdjek egyetem után a diplomámmal és az életemmel?

Köszönöm az eddigi válaszokat.

A szakomat most még nem szeretném megnevezni, esetleg privátban.

Az egyik gond az, hogy vidéki vagyok, de szeretnék Budapesten maradni, mert ott van úgymond "minden", sok munkalehetőség, régi és új ismerősök nagy része, sok egyéb szórakozási lehetőség stb. Ott tanultam, tehát számomra nem lenne új az ottani élet.

A város, ahol élek, nincs messze Pesttől, de épp olyan távolságban van, hogy már nem kényelmes a mindennapos ingázás, ezért albérletet kéne találnom. Az pedig ugye marha drága mulatság, és a pofátlan magas árakat nem tudnák a szüleim se fizetni, nemhogy én. A mással való összeköltözés még valahogy menne, de az az önálló életkezdést lehetetlenné tenné, és kiszolgáltatottá tennénk egymást a bérleti díj megosztása miatt.

Azért írtam ezt, mert a barátokról jutott eszembe, hogy az ismerősi hálóm oda települt, szóval hogy ne kelljen a nulláról kezdenem, fel kell költöznöm valahogy. De hogy? Na, ez az.

A becsajozás számomra sose ment, félek a visszautasítástól, mert az az amúgy is kis önbizalmamat letörné. Akárhány csajjal kezdtem el életemben egyre sűrűbben beszélgetni, később nem lett belőle semmi, és kiderült utána, hogy már akkor volt neki barátja... Az esetek 99%-ában így volt, hogy azt hittem, most elhívhatnám, de jött egy hátsó gondolat,

"mi van, ha nemet fog mondani, mert lehet, van neki valakije. Annyira barátnő-típus, biztosan tetszhet másnak is a kedves, szerethető jelleme, az illata, stb." - gondoltam. És valamiért mindig beigazolódott ez a gondolatmenetem. A modell szépségű csajoknál már meg se próbálkozom, de, ahogy írtam, a velem egy "súlycsoportba" tartozók is már foglaltak. meg aztán a mellkasomon az a nyomás, amikor egy olyan lánnyal beszélek, aki tetszik... Hülyén viselkedek, leégetem magam, béna vagyok, és a végső lépést ezért nem merem megtenni, mert egy esetleges randin is ilyen idióta lennék.

A szakmámat se szeretem, egyszerűen nem tudom magam elképzelni annak, amivel ezzel el lehetne helyezkedni. Ezt a szakmát se magamnak választottam, szüleim mondták, ez jó lesz neked, ha nem tudod, mi akarsz lenni. Pontosabban volt elképzelésem, de lebeszéltek... Az egyéb iskola melletti foglalkozásaimba is belekényszerítettek, mindent erőltettek, ezért van az talán, hogy nem tudok önálló döntéseket hozni a sorsom felől.

Bocsánat, hogy hosszú volt, csak kibővítettem az írásomat.