Miért viselkedem úgy, mintha szerelmes lennék belé, mikor tudom, hogy nem vagyok?

22 éves lány vagyok. Évekkel ezelőtt volt az utolsó és egyben egyetlen komolyabb kapcsolatom, az sem volt igazán komoly, csak viszonylag hosszú, kb. 1 év. Azóta nem nagyon volt senki, egy-kettő akadt, de semmi komoly. Ebben a félévben külföldön tanultam, és összejöttem egy helyi sráccal, aki azt mondta, hogy semmi értelme jobban megismerkednünk és sokat beszélgetnünk, mert 2 hét múlva elmegyek (ez így is volt), és tudja, hogy teljesen belém szeretne, mert az eddigiek alapján nagyon szimpatikus vagyok neki.

A kérdésem most következik. Összejöttem ezzel a fiúval, annak ellenére, hogy annyira nem is tetszett a külseje sem, a belsejét sem ismertem annyira. Mindketten valamennyire zenészek vagyunk, azt hiszem az hozott össze minket, hogy együtt jól nyomtuk. És annak ellenére, hogy legbelül tudtam, hogy minket csak ez tart össze, és hogy egyébként nem látom a kettőnk jövőjét, mindig kerestem, mindig a nyakába ugrottam, romantikus gesztusokat tettem felé, és féltékenységi rohamot kaptam, ha másokkal láttam, vagy a volt barátnőjével láttam egy képen. Persze ezt nem mutattam neki... Most meg itthon vagyok, és zavar, hogy nem ír, pedig ha jól belegondolok, nem is tetszik igazán. Csak a büszkeségem miatt van?

Teljesen úgy érzem, hogy igazából nekem nem is egy pasas kell, csak magára a szerelemre vágyom, arra az álomképre, amit elképzelek magamban, hogy milyen lenne a tökéletes. Én viszont nem vagyok az, nagyon sok fóbiám van, de ez más téma.

Honnan fogom tudni, hogy mikor szeretem a fiút és nem csak a helyzetet?

Ahogy ezen gondolkoztam, rájöttem, hogy az első, egyéves kapcsolatom is csak rólam szólt, az nem érdekelt, hogy egyáltalán nem illünk össze. Csak olyan kapcsolatot akartam, mint ami a többieknek volt: úgy látszott, mintha a tökéletes pár lennénk, közben egész végig azt éreztem, hogy nem vagyunk egymáshoz valók. Félek, hogy mindent azért fogok csinálni, mert azt látom, hogy mások úgy csinálják, közben pedig én szívből nem is akarom, erre viszont csak később jövök rá (pl. gyerekvállalásnál ez már gázosabb kérdés...).

Elég bonyolult az egész kérdés. Filozofálgatok magamban, és meg akartalak kérdezni Titeket, hogy van-e más is, aki gondolkodik ilyesmiken, és hogy rájött-e valamire. Sokszor egyszerűen nem értem magam.