Pszichológushoz kéne mennem?

Tanulok. Barátom is van. [ Ez is egy nagyon hosszú történet, hogy akkor miért vagyok vele. Együtt voltam már vele régebben, akkor még 'tudtam érezni'. ] neki erről nem mondtam semmit, és iránta sem érzek semmit, bár mikor éreztem hogy törődik velem, akkor egy ici-picit jobb volt. Lehetséges, hogy fokozatosan jobb lesz így, nem tudom. :S A szüleimmel élek. Anyámmal nem jó a kapcsolatom. [olvastam itt egy megválaszolt kérdésnél, hogy lehet azért olyan az illető is, mint Én, mert az anyja pl. úgy bánt vele, ha sírt, akkor nem ment oda hozzá, és megtanult egy ösztönös védekezési reakciót.] Nekem az a "történetem", hogy mikor pl. rajzolgattam neki :D, akkor talán ennyi volt a válasz, hogy "aha". :S. Meg általános iskolában mikor jött értem.. futottam hozzá, átöleltem, de ő semmit nem csinált, ezt pl. még akkori o.társam mondta később. Vagy amikor nyaraltam, és beszéltünk telefonba, akkor sírtam, hogy nagyon hiányzik, és hogy haza akarok menni, de akkor is, ott kellett maradnom. Aztán egyre nagyobb lettem, de az anya-lánya kapcsolatnak a színét se láttam. Sokat veszekedtünk, hogy soha nem megyek oda hozzá megölelni. És mindig azt mondta, hogy nem neki kell elsőnek a szeretetet kimutatnia, hanem nekem. Nekem kell oda mennem hozzá, és nem neki hozzám. Sztem meg neki kéne, ő szült, ő vett a szárnyai alá, neki kell az Én gondomat viselnie. Sokan mondták, hogy akkor kezdeményezzek Én! De egyszerűen nem megy. :S Nem tudok, és NEM is AKAROK hozzá közeledni, ez az igazság. Régebben még Én mentem oda hozzá, de akkor is a reakciója nem az volt, hogy átölelt, hanem csak állt, és kész. Apámmal jó a kapcsolatom. Vannak dolgok amikről csak ő tud. Anyám nem. Nah de mindegy...

Barátaim vannak. :) De úgy igazából csak 1-2. Az a baj, hogy messze laknak tőlem. :( Így csak msnen tartom velük a kapcsolatot. Igazából jobban csak a sráccal, akármilyen hihetetlen. :) Ő azt mondta, hogy megváltoztam, már nem vagyok olyan érzelmes mint régen, és lehet, hogy az emberekbe is sokat csalódtam. Rájöttem, hogy aszociális is vagyok, persze mondták is...

Nem akarok érzések nélkül élni. :(

Én már azt mondom, hogy inkább érezzek szomorúságot, bánatot, hiányt, szenvedést... minthogy így, ez a semmilyen állapot maradjon.