Mit tudnék ezzel a helyzettel kezdeni? (bővebben lent)

húha. hát akkor írjunk kisregényt. alapból az van, hogy van egy barátnőm (14), akivel, ha a szőnyeg alatt közlekedek, laposkúszásban, egész jól el lehet lenni. magyarul ha nem szólok hozzá, vagy ha annyit mondok hogy igen vagy nem, akkor semmi baja nincs. viszont ha már 25nél magasabb intelligenciaszintet megkövetelő mondatokban kezdek beszélni, akkor rögtön körülöttem forog a világ, mindig beleszólok abba, amit Ő mond, és különben is, hogy jövök én ahhoz, hogy megkérdőjelezzem a véleményét, amikor úgyis NEKI van igaza (zöld az ég és kék a fű esete). egyébként olyan szintű feltűnési viszketegségben szenved, hogy olyan már nincs is, nem rég halt meg egy számára nagyon fontos állat, és ez idáig oké, de már egy hónapja az egész város erről csámcsog, és egy nap elmondja 30szor hogy hogy halt meg, mind a 30szor másképpen. a másik eset, hogy ha valami van velem és valaki netalántán érdeklődne h mi a pitsa van velem, akkor neki hirtelen ugyanaz a baja lesz csak még súlyosabb és persze rögtön híresztelni kell (pl nekem évek óta fáj a térdem, teljesen tönkrement, műteni akarják, futni nem futhatok. csodák csodája, rá egy hétre hogy odaadtam az igazolást a tesitanárnak hogy mi a rajz a sajtban, az egész iskola azzal volt tele, hogy a bnőmnek már szinte le akarják vágni a lábát). egy ideig tűrtem de mostmár iszonyatosan elegem van ebből (is). még egy dolog, annyi hogy mindketten lovagolunk, és most ők lónézőben vannak (lovastudását inkább nem részletezem, de ha azt nézzük hogy magától tanult lovagolni, akkor úgy viszonylag tűrhető) és állítólag agyondicsérték a lovaglását és felajánlották neki, hogy lovagoljon azon a helyen, ahova elment lovat nézni. egy az, hogy én ezt alapból nem hiszem el, kettő pedig az hogy én egy pár éve versenyzek és egy picivel talán többet láttam mint ő, és mondtam neki, hogy én (mondom: én!!) arra a helyre nem mennék mert hát na. erre ő teljesen kiakadt h én hogy merem megkérdőjelezni azt amit ő már eldöntött. erről csak annyit, hogy nekem azért van egy kis tapasztalatom a dologban és mint ilyen, elvárom azt hogy ha még megfogadni nem is fogadja meg de tudomásul veszi a véleményemet és nem pofázik vissza. persze besértődött és rögtön iszonyatmély depresszióba esett. egyébként már a hangulatváltozásait se tudom követni, de már nem is vagyok hajlandó. ő szentül állítja magáról, hogy többször is volt depressziós (elmondanám h az ha egy napig bőg az ember az hírből se depresszió), és az oké h pánikrohamos, de arra még rá is játszik. na most a lényeg: én mellette álltam akkor is amikor meghalt a lova, meg eddig végig, bármi baja volt, és oké h veszekedtünk (1x se kért őszintén bocsánatot, csak ilyen "jólvan bocs, b*meg" típusú bocsánatkérésben volt részem) de hát ki nem? de mostmár nagyon elegem van abból hogy csak adok, adok, adok, tűrök, és nem kapok csak ócsárlást és azt h milyen hülye vagyok, és a fű alatt kell közlekednem, nehogy valamivel megsértsem. ha beszélni akarok vele erről, megsértődik és csak azért is a maga igazát fújja és sokszor már ott tartok hogy szívem szerint leüvölteném hogy "most bekussolsz és meghallgatod amit mondani fogok és nem szólsz bele", mert más már tényleg nem használna. Én már saját eszemből mást már nem tudok csinálni, bocsi hogy hosszú voltam, de ezt azért le kellett írnom. Tanácsot kérnék és nem véleményezést arról, milyen sz@r barátnő vagyok. köszönöm szépen.