Hogyan találhatnám meg azt amivel foglalkozni szeretnék?
Már lassan 19 éves vagyok most 1 éves érettségi utáni képzésen vendéglátás azon belül üzlet vezető de ahogy teletek az évek egyre inkább jöttem rá hogy ez nagyon távol áll tőlem. Ezért ha bele gondolok eddig még egyáltalán nem is csinálom/tam amit szeretnék.Gondoltam hogy tovább tanulok egy másik irányba.De ahogy a képzéseket nézem szinte ugyan úgy vagyok mint a mostani vendég látással. Például az optikus nincs különösebb gondom vele ki is tudnám tanulni valószínűleg még jobban is szeretném mind a vendéglátást de csak azért mert ezt utálom az meg semleges lenne.De még ha a 2 éves képzés után sikeresen levizsgáznék akkor is úgy lennék mind most hogy azt kérdezném magamtól hogy "és most mi legye?" Mert ugyan elvégezném de mivel csak semlegesnek tekintenék rá így nem érezném hogy "igen én ezt szívesen csinálnám" csak egy nyűg lenne amit a fizetésért elviselnék.(amit én kevésnek tartok de ez már egy más történet)
És ez minden szakmánál képzésnél így volt amit eddig néztem magamban végig gondolom és végül arra jutok hogy igen akár meg is csinálhatnám de nem ez lenne az amit szeretnék is csinálni és mivel így is túl sók olyan csináltam már amit nem szeretek tovább fojtatom a keresést.Csak hogy nem tudom hogy találjak rá arra amit szeretnék.
Ezzel en is igy vagyok / voltam
Annyit tehetsz hogy elvegzel valamit, utana ha mar ehen nem halsz kezdheted megvalositani magadat
Sajna mi nem olyanok vagyunk hogy gyerekkortol fogva tudjuk mik akarunk lenni
Mi az, amivel szeretsz foglalkozni?
Mihez van érzéked?
Mit csinálsz a szabad idődben (ami nem lógás/ivás/játék) ?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!