Úgy érzem nem tartozom sehová, senkihez. Érzi ezt még valaki?

Szia. Nem vagy elcseszett, csak szerintem túlságosan meg akarsz/sokáig meg akartál felelni mások elvárásainak és elnyomtad a belső hangodat. Hasonlóan érzek én is, azaz ugyanezekkel a szavakkal fogalmaztam meg magamnak mostanában, hogy azt érzem, hogy nem tartozom igazán sehová. Nekem ez mondjuk biztosan a családi hátteremből is fakad, nem voltak igazi őszinte kapcsolatok a családban, nem volt köztünk tiszta kommunikáció. Egyszóval, nem igazán tartoztunk egymáshoz. Mentek az álarcok, és aztán megtanultam én is maszk mögött létezni. Sajna ez rohadt káros és most meg azt sem tudom, ki vagyok igazán..

Átérzem azt is, hogy van igényed egy társra, de közben meg nincs. Lehetséges, hogy nem a megfelelő emberekkel vagy körülvéve. Nem kellene tettetned semmit, nem kellene azt érezned, hogy akárkinek is meg kéne felelned. Te úgy vagy jól, ahogy vagy (ez elcsépelt de hát igaz), és biztos vagyok benne, hogy van még egy csomó olyan ember, akiket olyan dolgok érdekelnek, mint a csillagászat, az emberi test, a betegségek, és hasonló dolgok, amiket felsoroltál. Az is lehet, hogy nincsenek is tőled olyan távol. Az is lehet, hogy valaki olyannal is megtalálnád a közös hangot, ha megmutatnád az igazi valódat, akitől most még félsz, hogy nem fogadna el. De honnan a francból tudnák, hogy téged pl ilyen dolgok érdekelnek, ha félsz megmutatni magadat? És honnan tudhatná akárki is? Meg hogy miket gondolsz ezekről a dolgokról (amik feltételezem amúgy rohadt érdekesek)? Nem azért érzed azt, hogy nem kapcsolódsz igazán senkihez, mert mindenkihez csak ezzel a maszk-éneddel kapcsolódsz? Az igazi éned meg talán csak saját magad számára elérhető..

Jó lenne, ha tudnál találni olyan embereket, akik előtt nem kéne semmiféle maszkot hordani.

Könnyű mondani tudom, de én is hasonló helyzetben vagyok, és ezeket minden nap elmondom magamnak is újra és újra. És arra próbálok rájönni, hogy mitől félek annyira. Hogy miért olyan nehéz levetni azt a maszkot. Nem tudom.. valami tipp? :P

L/25

Én is ugyanezt éreztem egész életemben, bár még csak 24,5 éves vagyok.

Alapvetően utálom az embereket, még a távolabbi rokonaimat se tudom elviselni.

A munkahelyen és máshol is zavar a felszínes csevéges, főleg mikor más a magánéletéről beszél meg hogy mit vett, hova mennek, stb.

Sose tudtam megérteni, miért kell megjátszani h érdekel egy tök ismeretlen ember otthoni dolga...

Csajozni se tudtam sose mert tisztában voltam vele, hogy ha őszinte lennék, és nem színlelnék magabiztosságot, akkor átnézne rajtam a lány. Én pedig inkább hagyom a p***ba az egészet, inkább várok arra h hátha találok egy hozzam hasonló lányt. Bár, szerintem se született még meg.