Szerintetek mit kéne tennem?

Sajnos egész életemben mások véleményére hallgattam, ez határozta meg a kinézetem, viselkedésem stb.. Csak a szüleim előtt merem vállalni önmagam, mások előtt nem merem teljesen felfedni magam, mert félek, hogy elítélnek. Alapjáraton egy nyitott, őszinte lány vagyok, kicsit nagy szájjal, de hatalmas önbizalom hiánnyal. Az érzelmi intelligenciám elég magas, épp úgy mint az IQ-m (nem dicsekvés...csak őszinte vagyok). Nagyon empatikus vagyok, imádok mások lelki problémájában segíteni. De úgy érzem nincs saját életem. Emiatt a rejtőzködés miatt nem járok bulizni, nagyobb társaságokba, csak úgy el ereszteni magam, mert félek, hogy cikinek vagy rondának fognak tartani. Ha el is megyek valahova véletlenül, akkor is csak ez a végtelen pozőrködés fogad, mindenki megjátsza magát és úgy néznek rám mintha hülye lennék. De én nagyon szeretnék új barátokat, csak nem tudom hol keressek, mert falun élek és itt nincs sok opció. Szánalmasnak érzem magam, mert a legjobb barátnőm szeptembertől új suliba megy külföldre, és nem tudom akkor kivel leszek... még ennél is sokkal magányosabb leszek. Az osztály társaimmal jóba vagyok, de ott mindenkinek van saját társasága, bepofátlankodni meg nem szeretnék. Az is szánalmas, hogy a hülye exemmel is minden nap beszélek telefonon, már az agyamra megy, de nem akarok neki csalódást okozni. Az anyukám szerint ezeket dolgokat beképzelem magamnak és súlyos komplexusaim vannak. Ha így van, akkor ezeket hogyan győzzem le? Ez nem a szüleim hibája, de lakásban élünk (mi egyedül a faluban), és ezért mindig kevesebbnek éreztem magam azoknál akik nagy házban élnek, sőt ezért se járt hozzánk soha senki, csak én másokhoz.

Hogyan küzdjem le ezeket a gátlásokat, és hogyan legyek önmagam?

Előre is köszönöm a válaszokat!