Miért vagyok ilyen remete?

Borzasztó, micsoda problémák...az a dolgod hogy tanulj. Kicsit néha el kell járni-ide-oda, de ha téged nem zavar...

Én 26 évesen vagyok ilyen bezárkózott, és mégsem leszek öngyilkos, pedig elhiheted, h sz*r. Itt a tavasz fogj egy-két havert, menjetek egyet kirándulni, szerezzetek egy jó hétvégét. Ez csak egy ölet. Hidd el, jobb kedved lesz.

Kedves Kérdező! Teljesen át tudom érezni a helyzetedet. Unod az egész életedet, mert egyhangúnak találod. Azonban az a baj, hogy ezen csak te tudsz változtatni. Hogy hogyan? Fogalmam sincs. :-( Viszont ameddig nem találsz értelmet az életednek, addig ez a probléma kísérteni fog.

Vannak barátaid vagy magányos farkas vagy? A testvéred mennyi idős?

Nem akarsz meghalni, csak azt akarod, hogy ennek az állapotnak vége legyen. Legalábbis ezt én ezt gondolom.

Én is ilyen voltam (vagyok). Ha pedig majd kijártad az iskolákat, akkor ez még nagyobb teher lesz.

Szóval neked kellene őszintén, komolyan átgondolni, hogy miért így éled az életed. Utána pedig azon gondolkodj, hogy tudsz -e, és egyáltalán valóban akarsz -e változtatni.

Amúgy rengeteg oka lehet egy ilyen állapotnak: sokat szemétkedtek veled, önbizalomhiány, kisebbrendűségi komplexus, nem találtál igaz barátokra, depresszió, megfelelési kényszer. Ritkán van olyan is, hogy az illetőnek nincs semmi lelki problémája, egyszerűen értelmetlennek látja az életet ...

Sajnos neked nem biztatásra van szükséged, mert ha annyi elég lenne, akkor már túl lennél a problémán.

Ha már többször komolyan felmerült benned az öngyilkosság, nem mint elvi lehetőség, hanem, mint egy lehetséges válasz egy adott helyzetre, és depresszív tüneteid is vannak, akkor neked segítségre van szükséged, nem pusztán biztatásra, vagy jó példára. Lehetőleg szakértő segítségre. Mert ez valószínűleg betegség. Ezért nem értik meg sokan az egészségesek közül, mert ők nem betegek, egyszerűen lustának gondolnak, vagy más negatív jelzőkkel illetnek. Akinek már volt a közelében ilyen beteg, és az meggyógyult, az viszont tudja, hogy ez nem a te hibád, vagy valami különleges istencsapása, hanem egy állapot, amiből ki lehet gyógyulni.

Az nagyon jó ebben a helyzetben, hogy látod a problémát. Sokkal súlyosabb eseteknek nincs betegségtudatuk, ezért elutasítják a segítséget. Mivel nem ismerlek, nem is tippelnék, csak remélem, hogy ez egy átmeneti állapot nálad, ami hamar el fog múlni. A kérdés az, milyen hamar? Ha elfogadod a segítséget, akkor jó esélyed van, hogy hamarabb, mintha nem.

Mire gondolok? Elsősorban önismeretre. Megértsd, megtaláld, mitől/miért vagy ebben az állapotban és hogyan változtathatsz ezen? Ennek sok lehetséges útja van. Nem szeretem a gyógyszereket, bár elfogadom, hogy vannak olyan súlyos helyzetek, amikor elkerülhetetlen. Szerintem akkor is csak átmenetileg, addig, amíg feltétlenül szükség van rá, nem állandó megoldásként. Jobbnak tartom ennél a pszichológust, a lelki segítséget, támaszt. Azt is addig amíg nem sikerül megállni a saját lábadon.

Jó eséllyel túljutsz akkor is ezen a korszakodon, ha nem kérsz a segítségből, de minek szenvednél többet, mint amennyit muszáj? Így látom ezt a kérdést.

Próbálj meg kimozdulni otthonról és barátokat szerezni.

Nem tudom hogy a tesód hány éves de pl nyáron elmehetsz vele is strandra vagy sétálni vagy bármit.

Ha gondolod nekem irhatsz privibe is és beszélgethetünk!

jobbulást

Az lenne a kérdésem, hogy mióta vagy begubózva? Előtte is ilyen voltál, vagy megváltoztál valami miatt?

Ha gondolod, akkor írj privát üzenetet, szívesen beszélgetnék veled. :-)

Az elsőnek üzenem: ne becsüld le a helyzetét. Az unalom óriási probléma tud lenni, és veszélyes.

Kérdező:

POnt ugyanolyan vagyok, mint te, csak fiúban.

17/f