Önmagamat ki tudnám gyógyítani a szociopátiából? Volt már akinek sikerült?

Évek óta őrlődöm rajta de most már közel a 30-hoz egészen biztos, hogy szociopata vagyok. Kicsit hosszú lesz, de leírom a kezdetektől.

Gyerekkorom ambivalensen indult. Szerető családban nőttem fel a gettó közepén. Kamasz koromig nem is voltak barátaim, jól éreztem magam egyedül, imádtam a természetfilmeket és a természettudományokat, sosem voltam olyan, mint az átlagos emberek, mindig tanulmányoztam mindent, beleértve a környezetemet.

Eljött a kamasz kor, egy teljesen új világ tárult elém, megismerkedtem a legmélyebb mocsokkal a földi pokollal. Utána visszavonultam a külvilágtól teljesen, csak a kötelező helyekre mentem (iskola, munkahely) teljesen az internetbe temetkeztem.

Az interneten sem kerestem emberek társaságát, tanulmányokat olvastam, főként biológiai, társadalomtudományi, politikai és gazdasági területeken. Semmilyen piacképes tudást nem halmoztam fel a fő célom az volt, hogy megismerjem a világot, hiába mondta a környezetem, hogy annyit ülök a gép előtt, hogy lehetnék programozó. A fizetés csábító, de nem kötöttek le ezek a dolgok. Ezt csak azért említem meg, mert ezáltal jutottam arra a felismerésre, hogy én valójában utálom az egy helyben ülést imádom az engem körülvevő világot, de hosszú évek alatt teljesen elidegenedtem a világtól.

Az emberekkel való kapcsolatomat minimálisra korlátozom, a teljes nonverbális kommunikációm is átalakult olyanná, hogy senki sem érdeklődik irántam, Facebookon sem vagyok fenn. És igazából magányosnak sem tartom magam. A szüleimmel élek de úgy élünk egymás mellett mint az idegenek. Ha holnap meghalnának is ugyanúgy élnék, ahogy eddig, egyáltalán nem éreznék semmit.

Pszichológiai témakörökben is rengeteget olvastam és gondoltam a skizoid személyiségzavarra is, de ott mindenhol azt írják, hogy nem vágynak szexuális kontaktusra. Én ezzel szemben nemhogy vágyom rá, egyenesen hiperszexuális vagyok. Hogy egy partnerrel elégülök ki rendszeresen vagy váltogatom az sem számít, fontosnak érzem a partnerem igényeit is, viszont érzelmi támogatást nem tudok nyújtani és kötődésre is képtelen vagyok.

Abból kiindulva, hogy ha látom, hogy a liftet is várja valaki, inkább lassabban megyek vagy sokáig keresem a kulcsomat, hogy köszönni se kelljen neki, akár szociális fóbiám is lehetne, de valójában nem félek az emberektől, sőt. Dolgoztam üzletkötőként és hasonló ágazatokban, még jó is voltam benne, csak rájöttem, hogy sosem lehetek kiváló anélkül, hogy pénzt és időt fektetnék a kapcsolataimba.

És ezt is okkal írtam le. Mert ennek felismerése által jutottam el oda, hogy valójában bárkivel bármiről (előzetes ismereteket feltételezve) nagyon jól el tudok beszélgetni, bármivel egyet tudok érteni és annak ellenkezőjével is. Olyan vagyok, akár egy kaméleon.

Ugyanakkor gondban vagyok a személyemre irányuló kérdésekkel. Lényegében bármilyen zenét meghallgatok, bármilyen filmet megnézek, bármilyen könyvet elolvasok, bármilyen földrészre elutazom, bármilyen stílusú ruhát hordok AMENNYIBEN érdekemben áll az adott dolgot megtenni. Néha azt érzem, hogy akár titkosügynök vagy magánnyomozó is lehetne belőlem, annyira fel tudok venni bármilyen személyiséget. Vagy akár színész is, de ott nehezen tudnék elhatárolódni az emberektől.

Három fontos pillére van az életemnek.

1. legyen stabil egzisztenciám, lakhelyem, jövedelmem amiből meg tudok élni. Hogy hol az lényegtelen, számomra a honvágy is ismeretlen fogalom. Akár egy másik bolygón is élnék ha már terraformálva lenne.

2. legyek kielégítve szexuálisan.

3. ki tudjam elégíteni a fizikális és intellektuális szükségleteimet.

És ez a három dolog, amiért bármilyen áldozatot hajlandó lennék meghozni. Nincs bennem harag vagy gyűlölet senki iránt. Ölési vágyat sem érzek, csak nem tartom semmilyen élőlény életét előbbre mint egy szúnyogét.