Miért vagyok ekkora hulladék? (Megint egy önsajnáltató tinilány ömleng)

Most vagyok kilencedikes egy elég jóhírű gimnáziumban, rajz tagozaton. A rajzolás mellett ugyanúgy tanítanak, mint egy rendes gimiben. Én pedig nem tudok teljesíteni. Nincs elég időm mind a kettőt rendesen csinálni, nem tudok megfelelni senkinek sem. Igen, ezek lehet, hogy csak kifogások, de bármilyen keményen is próbálok tanulni, átlagban csak hármasokat hozok, és bármennyire próbálok kidolgozni egy rajzot, úgysem lesz elég jó.

Ohó, meg is van a válasz!

"Minek jelentkeztél akkor ebbe az iskolába?!"

.

.

.

Nem tudom, hogy mihez kezdjek az életemmel. Nincsenek céljaim. (Kb. addig volt bennem izgalom, hogy vajon felvesznek-e ide.) Minden áldott nap elmondják nekem, hogy tanulj fiam, hogy neked jobb legyen, mint amilyen nekünk, mégis mikor leülök

tanulni "na akkor most megyek megalapozni a jövőmet" címszóval, pár perc után valahol máshol jár az agyam... A szüleim és a nagyszüleim is belémsulykolták, hogy tanulás nélkül nem megyek semmire, mégsem megy.

Az előző félévem gyakorlatilag abból állt, hogy anyukámért aggódtam, hogy bele ne haljon a méhnyakrákba... Igen, valószínűleg ez is csak egy ürügy, hogy miért nem tanultam. (Mondtam már, hogy egyik kedvenc hobbim az önsajnáltatás?)

Nagyon gondolkodom azon, hogy átmenjek a helyi "gimibe", (a mostani iskolától kb. 50 percre lakom) de ott szerintem még több kudarc érne. (Már csak ezért is, mert oda jár Borsod megye krémje...)

Másfelől ha már az iskola nem megy, akkor legalább életem lenne, de az sincs. Végtelenül elszomorít, amikor az osztálytársaim a buszon meg az osztályban mesélik, hogy mekkkkkora nagy buli volt péntek este, meg hogy mennnnnnyit ittak, meg mennnyire durva volt. Én meg csak ülök mellettük, és magamba folytom a sírást, hogy nekem jóformán nincsenek barátaim, vagy csak felszínes kapcsolataim, és egyszer sem voltam még bulizni, egyszer sem ittam még... Egyébként ezek a lányok amellett, hogy van életük és gyönyörűek, mellette még jobban is tanulnak nálam.

Tudom, hogy szánalmas vagyok. Miért pont itt kesergek névtelenül vadidegen embereknek,amit szerintem el sem olvasnak, mert egy hosszú maszlag az egész.

Az is b*romira idegesít, de inkább elkeserít, hogy bármerre járok, csak röhögnek rajtam. Villamoson, buszon, az iskola folyosóján, boltban. (Nem hinném, hogy beképzeltem magamnak, hogy amikor sétáltam egyedül a folyosón, szembejött velem egy végzős lánycsapat fapofával, majd mikor elhaladtak mellettem, elkezdtek hangosan vihogni...)

Az egyik kedvenc típusom még, amikor a buszon a cigányok "hőőőőőőő"-znek nekem, de én nem mondhatok semmit, mert rámküldik a famíliát, a pitbulljukkal együtt.

Abba már beletörődtem, hogy rusnya vagyok, és megpróbálok emberien viselkedni, miközben szívem szerint mindenkit agyonvernék egy péklapáttal,mégis minden napomnak sírás lesz a vége.

Tudom, hogy mindennek a kulcsa a "Sz_rd le" mondat, de mégis minden egyes "-ó, xy, emlékszel a péntek estére? -jaj, dehogy, annyira beb_sztam hogy nagyon" párbeszéddel és minden egyes beszólással egyre erősebben gondolkodom el az öngyilkosságon.

Igen, tudom hogy az öngyilkosság gyávaság, azt is, hogy szimplán szánalmas is gáz, meg azt is, hogy egy unintelligens begyepesedett b_romállat vagyok, aki mellette sz_rul is tanul.

Nem tudom mit kezdjek magammal, honnan szerezzek motivációt, honnan a b_dös r_hadt életből vegyek célokat?

Annyi minden kavarog a fejemben, még sincs egyetlen értekes gondolatom sem.

Tudom, hogy ezek egyes emberek problémái mellett eltörpülnek, de engem mégis nagyon elszomorítanak.

Már előre várom a "Tudod ki fogja ezt a xart vegig olvasni kisk_csog xd xd" és a "H_zzál vissza any_dba te depressziós önsajnáltató csicska f_sz xd" hozzászólásokat.

Még egyszer sajnálom ezt a hosszú csapongó valamit...

(Remélem a moderátoroknak így megfelel.)

15/L