Ki mit tud az önismeretről?

"Amelyik úton simán haladsz, az az út vezet az életcélod felé."

Ezzel a mondattal utólag nem vagyok elégedett. Nem akarok senkit sem félrevezetni. Azt hozzáteszem, hogy amit leírok, azt nem azért írom, mert biztosan úgy van. A célom inkább az, hogy felvessek új nézőpontokat, ami talán közelebb visz a megoldáshoz.

Szerintem nagyon sokan bizonytalanul teszik fel azt a kérdést, hogy kik ők, különböző helyzetekben (pl. párkapcsolataikban, stb.) de abból nyerhetnek bizonyosságot, úgy fogják fel a "helyes önismeretet", hogy óvakodnak attól, hogy túlságosan felértékeljék magukat, a csalódás elkerülése végett.

Pl. szerénynek, helyes önismerőnek gondolják magukat attól, hogy nem várnak el "sokat" egy adott helyzetben, de közben teljesen felületesen, és torzítottan állítják be az egészet.

Végeredményben csalódnak, elégedetlenkednek.

Folyton azzal védekeznek előítéletesen a helyzetekkel szemben, hogy nem mennek bele abba, amihez nem "alkalmasak", miközben nem igazán tudják, hogy mire azok. A magam szemszögéből ilyen problémákat tapasztalok önismeret terén, amin fontos lenne túllépni.

Részemről úgy, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jól müködjön, az amit akarok! Nem elégedetlenkedek azon túl, amit kapok az életemben; nem várom el a dolgoktól, hogy úgy müködjenek, ahogy én azt szeretném; ha nem az történik, amit akarok, akkor nem dühöngök.

Van aki meg épp azért dühöng egy helyzetben sztem, mert "lejjebb" adta az elvárásait, és ebből adódóan automatikusan úgy gondolta, hogy írányíthatja/birtokolhatja kedve szerint, anélkül, hogy kellőképp odafigyelne arra az egészre, gondolom:)

Bár nem tudom mennyire lehet megérteni ezt így, konkrétumok nélkül. De a lényege, hogy ha nem tudom, hogy mit akarok, akkor hiába "akarom".

Nem veszek komolyan egy állást, vagy kapcsolatot, hivatást, de valamiért elvárom, hogy engem komolyan vegyenek, mert hát az jó.(esetleg azért várom el ezt, mert akkor valamennyire én is viszonozni a törődést, de mégsem kiegyensúlyozott a kapcsolatom dologgal.)

Persze nem is tudom kellőképpen komolyan venni, ha nem tudom már biztosra, hogy azt akarom.

kimaradt*

viszonozni tudom*

A belső feszültség lényegében abból adódik, hogy belső ellenállást tanusítasz magaddal szemben, vagy valamilyen külső tényezővel szemben, amit nem tudsz, vagy nem akarsz befolyásolni. Ezt úgy tudod legyőzni, ha megszünteted a forrását. Tehát vagy erőt veszel magadon, és megszünteted a külső tényezőből fakadó ellenállást, azaz úgy alakítod át, hogy az számodra lelki megnyugvást hoz, vagy pedig elfogadod azt ami van, mivel képtelen vagy az adott dolgot külsőleg befolyásolni. Bármelyik utat is választod, a célod egy legyen, mégpedig az, hogy megszüntesd a felesleges és haszontalan szenvedést.

Van az élet, amikor az emberek rohannak ide-oda, igyekeznek, teljesíteni akarnak, mások rokonszenvét keresik, szeretnek problémákon rágódni. Ezek az emberek igénylik a feladatokat, mert ha hosszabb ideig magukra maradnak, nem tudnak mit kezdeni saját magukkal. Ők azt állítják magukról, hogy élnek. Ez az élet viszont nem az ő életük. Ez csak egy kétségbeesett kiáltás, egy látszatélet. Annak a halogatása, hogy szembesüljenek saját magukkal.

Van még az élet utáni élet, amikor ezt a kényszeres viselkedést sikerül végre legyőzni. Olyankor történik meg az, hogy lelépsz az élet színpadáról, és beülsz a közönség székébe. A dolgok körülötted elcsendesülnek, nyugalmat fogszu érezni. A többiek zajos rohangálásán, és "élni" akarásán már csak mosolyogni fogsz.

Az emberek túlértékelik a dolgok jelentőségét. Majd idővel rájönnek.