Hogyan törhetnék ki ebből az állapotból?

Gyűlölöm magamban azt, hogy ilyen csendes vagyok és próbálok ellene tenni, de nem megy. Próbálom áttörni azokat a falakat, amiket régen felállítottam magam köré, hogy ne szekáljanak. Már alsó tagozatban elkezdtek a nagyobbak basztatni és miattuk vagyok most olyan amilyen. Igaz barátaim soha nem voltak akkor, (még most sincs olyan, akire ezt mondanám...barátok vannak, de nem olyanok...) és pont amiatt, mert túl csendes vagyok. Rossz érzés az, hogy saját magam miatt nem lehet részem olyan dolgokban, mint másoknak, Nem olyan vagyok, mint egy átlagos 18 éves, és ez bánt. Nem jobb vagyok, mint egy átlagos korosztályombeli fiatal, hanem pont az ellenkezője. Egyszerűen nem megy, ha beszélgetni kell... lefagyok, nem jut eszembe semmi sem. Akarok beszélni, de nem tudok miről. Mások meg a semmiről napokig tudnának beszélni és irigylem őket. Ebből még az életben nagyon sok gondom lesz és már most kezdődnek ezek a gondok... ha valakivel vagyok (pasi) nem tudok miről beszélgetni és ez nem jó, mert ki akar egy olyan srácot, akivel nem lehet beszélgetni és alig mond valamit? Nagyon kevés dologról tudok beszélni, nincs széles érdeklődési köröm, még magam sem tudom, hogy mi érdekel, nem jöttem még rá. Az egy dolog, hogy külsőleg szimpatikus vagyok valakinek, de aki nem csak a külsőre megy, annak nem leszek már annyira szimpatikus, ha beszélgetünk (beszélgetni próbálunk). Nem tudom, hogy hogyan küzdjem le ezt... nem tudom, hogy mit tegyek, nem akarok ilyen lenni... erről most tudok beszélni valamennyit, többet mint másról, de csak nem kezdek el panaszkodni egy pasinak, hogy ilyen meg olyan bajom van, mert ez sem egy pozitív dolog, ha az ember csak panaszkodik, másról meg nem is tud beszélni.

Nem szeretném elveszteni azokat az embereket, akiket most ismerek és néha találkozom velük, mert ha nem tudok megváltozni, akkor mindennek vége és újra egyedül maradok.