Miért nem tudok önálló döntéseket hozni?

Alapprobléma: ritkán beszélnek a jó öreg világról, az emberek közti viszonyokról helyesen. Tehát se tv, se iskola, se szülők, se öregek, senki, soha. Rögeszmés harc-szemlélet van a helyes szemszög helyett. Azt sulykolják mindannyiunkba, hogy aki nem nyer, az elbukik. A vesztes szégyellje magát. Pár lóvés gyökérnek megéri kapitalistává tenni az emberi kapcsolatokat is. Akár tetszik, akár nem, így van.

Mi a helyes nézőpont? A kudarc, a vesztett csata arra való, hogy tanítson. Amíg nem tanulod meg a "leckét", addig idő kérdése, hogy újra eléd kerüljön és újra kudarcot vallj, tanulással vagy anélkül. Ha levontad a következtetéseidet, szinte észre se veszed, ha újra eléd kerül a "lecke". Nézd a kisgyereket: neki minden TÉNYLEG érdekes, TÉNYLEG fontos, TÉNYLEG félelmetes és TÉNYLEG csodálatos egyszerre. Aztán beveri a fejét harmadszor ugyanabba a kiálló izébe, és mégse kerüli el négy méterre soha. Pedig az aztán fáj, nem úgy mint ilyen kis szirszar helyzetek.

Teendő? Állj oda, félj. A bátor az, aki hajlandó félni. Aki már a valódi veszélytől se fél, az egyszerűen csak hülye. Aki letudja a veszélyt annyival, hogy "számtalanszor megoldottam, most is ugyanaz van", az rutinos. Aki neki se mer vágni, azt hívják majdnem-kezdőnek. Mikor nekivág, akkor lesz kezdő belőle. És aki az első próbálkozás után abbahagyja, az méltó a gyehenna tüzére XD