Miért nincs ebből kiút?

Évek óta depressziós vagyok, járok pszichológushoz is. Millió próbálkozásom volt már a változtatásra, de kivétel nélkül minden rosszul sült el. Az iskolát elkezdtem,de nem tetszett, most van egy munkám amit utálok és a közösség is borzalmas. A pasikkal soha nem volt szerencsém. Pár hete ért egy nagyon nagy csalódás, baromira megalázott a srác. Az utóbbi egy hétben pedig csak visszautasítást ért, semmi más. Eddig valahogy tartottam magam,de ez az egy hét nagyon lehozott az életről. Pedig minden változtatási szándékkal történt, mégis mindenki visszautasított. Itthon ücsörgök, már ismerkedni sem merek mert az emberek nagyon kegyetlenek tudnak lenni. Nekem meg nincs elég lelki erőm hogy egy legyintéssel elfelejtsem ezeket az embereket. Az itthoni légkör is borzalmas,anyám panaszkodáson kívül nem tud semmit csinálni. Évek óta próbálok kitörni ebből, de mindig kudarcot vallok:(

Volt már olyan,aki ki tudott lépni a régi szar életéből és ilyen lelkiállapotban, megnyomorodva, elkeseredve új életet tudott kezdeni?:(

Még az is baj,hogy ha elmegyek egy új társaságba, ott mindig én vagyok a rossz helyzetben és tepernem kell azért,hogy elfogadjanak. És annyira teperek,hogy már teljesen föladom saját magamat, megfelelési kényszerem van. De még így sem (vagy pont emiatt) nem fogadnak el sehol. Most járok egy közösségbe, de ott is azt érzem mintha ott se lennék, mindenki évek óta ismeri egymást,nekem meg fél év alatt sem sikerült beilleszkedni:( 100 éves haveri viszonyokkal meg egyszerűen nem lehet versenyezni...