Csak annyit szeretnék, hogy valaki egyértelműen eldöntse helyettem, érdemes-e foglalkoznom még ezzel, ha igen, mi lenne a legésszerűbb következő lépés az ügyben, és hogy szerintetek az érzés hiánya-e az alapvető probléma, vagy a tapasztalaté?

Azért ehhez a témához írom, mert ezt talán komolyabb emberek szemlélik, mint a Szerelem és szex témakört.

Adott egy 22 éves lány (én), akinek már volt komoly kapcsolata (1) és volt sikertelen szerelmi kapcsolata is (4 évig), így van tapasztalata érzelmek terén. Adott egy 26 éves fiú, aki ezidáig leginkább tanult, egy éve dolgozik a szakmájában, és nem igazán volt még kapcsolata (semmilyen). Szerelmes a kérdésemre válaszolva elárulta, hogy volt, életében egyszer, fél évig, ezelőtt 5 éve, de a lány erről soha nem tudott, mert volt neki akkoriban barátja, azóta az élet pedig másmerre sodorta őket.

Van egy közös csapatunk (sport), amit egyikünk sem tud és akar elhagyni, ez nem lesz alternatíva soha.

Augusztusban kezdődött azzal, hogy egy összejövetel után sajnos felelőtlenül lefeküdtünk egymással, én akkor nem tudtam, hogy neki azelőtt nem volt még senkije. Pár hétig minden pénteken hasonlóan történt, de megbeszéltük, hogy nem vagyunk együtt. Én szerettem volna, ő azt mondta, neki idő kell, én nem sürgettem. Nem sürgettem, de egyszer csak megkért, hogy menjek át hozzájuk (október eleje), és ott vártak a szülei egy random grillpartyval, amiről hirtelen nem tudtam mit gondolni (nem látszott rajtam, de megijesztett). Együtt aludtunk, másnap találkozó előtt kicsit meg voltam szeppenve, legszívesebben lemondtam volna, de tudtam, hogy muszáj elmennem, nem lehetek ilyen felelőtlen, hogy most meg visszalépek. Aztán szerencsére nem így lett, amint találkoztunk, visszajöttek az érzéseim és nem volt tovább nyomasztó.

Aztán innentől számítva hivatalosan 1 hétig együtt voltunk, felém sem nézett ezalatt több napig, nem keresett. Én ezt fájlaltam, elkezdtem boncolgatni, szakítás lett belőle. Én kezdeményeztem, ő nem ellenkezett, mondván, hogy

"Talán az lehet a baj, hogy érzi, hogy szerelmes vagyok belé, ő viszont nem."

Mivel hidegebb lett, a csapaton keresztül már csak ritkábban találkoztunk, a hétvégi összefutások elmaradtak, mivel szakítottunk, nem éreztem hogy el akarnék menni oda szórakozni, ahol ő van, inkább a saját társaságomat kerestem.

Eltelt így majdnem 2 hónap, amikor elkezdett megosztani pár olyan dolgot FB-on, amitől levert a víz. A dalszövegek arról szóltak, hogy "Csak akkor jössz rá, hogy igazán szereted, mikor már hagytad elmenni". De a barátaim szerint ez csak véletlen volt, nem tudatos. Valószínűleg igazuk volt. Aztán egyre több ilyen történt, ölelkező képeket, olyan alvópozíciókat osztott meg, ahogyan mi aludtunk. Összekulcsolt kezeket, olyan dolgokat, amikről legutóbb beszéltünk, csillagok, Hold, Tejút, amiről tudta, hogy nagyon szeretem.

Aztán egy pénteken, az egyik legjobb barátjával és az ő barátnőjével, aki az én barátőm, megbeszéltük, hogy találkozunk. Mindent feltettem arra a lapra, hogy megjelenik-e ő ott, akkor. És megjelent. Megfogadtam, ha nem teszi, elkezdek túllépni rajta. Aznap éjszaka sajnos szintén nagyon felelőtlenül, lefeküdtünk egymással, én sírtam is utána, ő pedig olyan szorosan ölelt, hogy reggelig meg sem mozdultunk. Aztán reggel 7 órakor mikor felébredtem, azonnal eljöttem.

2 hétig nem beszéltünk, viszont reggel-délben-este kommunikáltunk egy másik szociális hálón lájkok formájában, a kontentjeink teljesen megegyeztek, közös sportunk képei, világűrös képek, szerelmes képek, összebújós képek, idézetek. De én voltam a passzívabb. Az előbb említett barátokon keresztül hallottam, hogy hiányzom neki, de ki kell gondolnia, hogy hogyan legyenek a dolgok.

Aztán megint eljutottunk együtt sportolni, én sóvárogtam utána (szerintem ő is, mert ehhez az érzéshez a másik fél jelzései is kellenek.), és hiába fogadtam meg, hogy muszáj neki kezdeményeznie, mégis megtettem aznap, amit akkor nem éreztem problémának, az volt a reakciója, hogy "Mikor, hol?". Az este nagyon jó volt, beszélgettünk, együtt aludtunk, tényleg nagyon jó volt, úgy éreztem, nyeregben vagyok.

Aztán másnap sport, és valami nem stimmelt. Ezt viszont már nem kellett volna, de szintén megkerestem, hogy ne haragudjon, de kicsit fura, hogy az estét együtt töltjük, ráadásul olyan helyen, ahova a csapat jár, így 1 héten belül mindenki tudni fogja (ő akart oda menni), most meg egymásra sem merünk nézni. Erre írta, hogy nem haragszik ő rám, inkább magára, mert nem tudja nekem most azt mondani, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk. Leegyszerűsítve a következő történt aznap: szeretsz? - nem vagyok szerelmes. nagyon hiányzott neki az ölelésem, hogy együtt aludjunk, az elmúlt két hétben és előtte is nagyon sokat gondolt rám és arra, hogy jó ötlet volt-e szakítani, de nem érezte ezt mindennap, miközben együtt voltunk, amikor hazaért munkából, nem arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha ott lennék vele, hanem nekiállt foglalkozni a dolgaival. Én megint összetörtem, de aznap békében váltunk el, megadta a lehetőséget hogy újrakezdjük, de nem éltem vele, inkább csak örültem, hogy legalább normálisan megbeszéltük. Aztán másnap felhúztam magam, hogy nem. Nem akarok tipikus nő lenni, de ha egyszer szakítunk, akkor nem tudok utána úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Nem tudunk jóban lenni.

Ezt elmondtam neki, és azt is, hogy nagyon utálom, amiért másodszor is összetört, és hogy kell egy kis idő most amíg túlteszem magam rajta, de ha egyszer sikerül, az örökre szól, mondtam, hogy zárjuk le ezt a beszélgetést elköszönés nélkül, ő erre azt mondta, hogy nem tudja, mert kavarognak benne az érzések, csak az jár a fejében, hogy milyen önző volt és hogy nem akarja, hogy eltűnjek az életéből, de egyszerűen nincs bőr a képén azt mondani, hogy kezdjük újra. Nem írtam neki vissza, folytatta:

"Szerinted mindezek után újra tudnánk még kezdeni? Tudnál még bízni bennem?" nem írtam. "Ezek szerint nem, megértem :( lehet hogy csak félek beismerni hogy szeretlek, de megöl a gondolat hogy eltűnj az életemből, akárhogyis, de nem kereslek többet, de nem azért mert nem akarlak"

Erre azt írtam neki, hogy "Most semmiképpen sem, idő kell."

És az utolsó üzenete a beszélgetésünknek:

"Rendben, kérlek keress ha döntöttél, nem akarlak zaklatni, tudod hogy mit érzek, ennél többet nem tudok mondani, csak azt, hogy sajnálom, hogy ekkora hülye voltam"