Szociális fóbia és szorongás+munkahely?

Sziasztok!

Már kb. 4-5 éve jött elő hirtelenjében bennem szociális fóbia, de nem tudom, hogy miért. Azóta próbáltam leküzdeni önmagamban, nem beszéltem sokáig róla senkinek (mert szégyelltem, féltem, hogy az osztálytársaim hülyének, bolondnak néznek emiatt, és megszólnak majd érte stb...) aztán mégis muszáj volt beszélnem erről édesanyámmal, ő intézett egy pszichológust, jó volt vele beszélgetni, jó volt kiadni magamból, de mint változást, soha nem éreztem..Aztán ajánlott Budapesten egy gyermekpszichiátriát, ott töltöttem 1 hetet.

Az elején szörnyen rosszul éreztem magam, amikor nem látták sírtam, haza akartam menni, aztán mikor az orvos mondta, hogy itt nem kell rosszul éreznem magam, hiszen a többiek is épp úgy küszködnek ezzel a dologgal, mint én, már jobb volt, és feloldódtam amennyire kellett.

Hazafelé az úton elég jól éreztem magam, nem volt olyan nagy mértékű szorongásom, de nem mondom azt, hogy 100%-ig eltompult.

Ez az érzés már másnapra eltűnt, újra kezdődött a megszokott monoton életem.

Reméltem, hogy ezt majd kinövöm, vagy majd csak idővel elmúlik..de nem.

A leges-legrosszabb az egészben, hogy azt gondolják rólam, hogy egy trehány, egy nemtörődöm, egy szava hihetetlen, magamnak való ember vagyok, pedig pont ellenkezőleg..

Én annyira szeretnék mások felé nyitni, beszélgetni, ismerkedni, és jól érezni magamat velük, de nem megy.

Baráti körömben jól érzem magam, viccesnek tartanak, és "jó fejnek". De egy számomra ismeretlen ember társaságában már teljesen megváltozik a viselkedésem, elkezdek szorongani, görcsösen erősködöm, hogy na mondani kéne neki valamit, beszélgetni kéne vele. A másik véglet, mikor próbálom eljátszani azt, hogy egyáltalán nem küszködöm ilyen problémával, teljesen "oké" vagyok. Hiába nem tűnik fel ez sok embernek, de engem (már) ez nem boldogít, hiszen én sajnos attól még ezeket megélem.

Olyan érzés, mintha minden nap harcolnom kéne önmagamért, a személyiségemért, azért, akit mások megismertek, hogy ne vesszen el a semmibe....

Annyira nem tudok ezekről a problémáimról beszélni, és annyira elrejtem, hogy még a párom sem tudja ezeket, pedig 1,5 éve együtt élünk. Anyummal sem tudok igazán erről beszélni, mert ő lekorlátozódik arra, hogy tovább kell lépni, és, hogy csak te tudsz magadon segíteni. Igen, én ezt mind tudom, de néha jól esne egy kis "babusgatás".

Nem tudok önmagam lenni, és ez mára már teljesen elkeserít.

Lenne egy álláslehetőség, mint felszolgáló, de rettegek tőle. Emberek közelében, kontaktban velük, néznek, figyelnek. Én pedig zavarban, bambáskodva, szorongva, félek, hogy lejáratom magam a munkahelyen, és, hogy nem lesz emiatt egy tartós dolog. A másik meg, hogy a szorongás mellé kaptam egy áldást: a stressz nekem a gyomromra megy rá, folytonos hasi görcsökkel, hasmenéssel és hányingerrel küszködöm, elég sokat fogytam.

Tudom mindent idő, míg megszok az ember, de én ettől az "időtől" félek. Azt végig csinálni. 8 órát végig stresszelni, szorongani.

Szerintetek, ha elmennék és beleszoknék ebbe a munkakörbe elmúlna a szorongásom? Nagyon szeretnék "normális" lenni :(