Mihez kezdhetnék most?
Sziasztok!
Úgy érzem, teljesen vakvágányra futott az életem. Most gyógyultam meg anorexiából, teljesen egyedül. 15 éves lány vagyok. A megyénk legjobb iskolájának tanulója. Biológia tagozaton vagyok, nagyon szeretem. Egész életemben orvos akartam lenni, ezért is akartam meggyógyulni. Most pedig azt veszem észre, hogy fokozatosan elvesztem az érdeklődésem az orvoslás iránt. Nem akarom ezt csinálni. De nem tudom, mit kezdenék magammal, ha ez a cél nem lenne bennem. Mindig is ezt csináltam, ezt akartam elérni. És most egyszerre elvesztem az érdeklődésem iránta. Kétségbe vagyok esve. Nem tudom, mi lesz velem ezután. Az életem rész lett a biológia, imádom az egészet. De nem tudom, mit szeretnék kezdeni vele. Ott vagyok, hogy lesz három év múlva egy érettségim, felvételizni fogok az orvosira, mert ezt várják el tőlem, de nem fogom szeretni. És az a baj, hogy nem tudom, mi mást csinálhatnék, annyira belém vésődött ez az egész, hogy nem tudom elképzelni e nélkül az életemet.
Mit tehetnék, hogy újra teljes szívemből akarjam ezt az egészet? Vagy jobb lenne, ha nem erőltetném? De akkor mi lenne velem? Nem tudnám, mit kezdjek magammal érettségi után. :(
válasza:
válasza: válasza: válasza:Engem is az orvosi hajtott sok dologban. Az anorexiából való kigyógyulásból, már amikor még azt hittem, gyógyult vagyok. Volt hasonló időszakom, semminem érdekelt, nehezen ment az egész, már itt az egyetemen - kórházba kerültem, halasztanom kellett.
Ugyan még fiatal vagy nagyon, és sok minden változhat, szerintem pont emiatt érdemes lenne felkeresni egy szakembert, még időben :) sokat segíthetne benne, hogy rájöjj, mit is akarsz az élettől, tényleg az orvosi érdekel, vagy más, etc. Ha megoldódnak a lelki problémáid, vagy megismered őket, akkor a többi dolog is sínre kerül, s nem szívsz egy életet bizonyítási kényszerből
Mintha csak magamat hallanám :( Én as akartam terhelni a szüleim, meg nem akartam, hogy tudják, féltem is - ez volt olyan 15-20 éves koromig. Aztán már nagyon rosst lett, nagyon szuicid lettem, bántottam magam, többet, mint azelőtt, kórházba kerültem.
Tényleg ezt akarod? Nézd, én megértelek nagyon, de így, több év távlatából látom, hogy ez nagyon veszélyes. Persze, lehet, hogy elmúlik, lehet, hogy te nem borulsz ki (bár, caak megjegyzem, hogy az orvosit még normál lelkiállapotban sem sétagalopp elvégezni, s a teljesítménykényszer triggerelhet). És hidd el, ha valahogy mégis kipattanna az egész, sokkal nehezebb lesz a szüleidnek os feldolgozni, hogy ennyi ideig ez volt, a tudtuk nélkül, meg hogy nem számítottál rájuk.
Meg végül is, ez a te életed, és ezt nem lehet örökké csinálni. Néha magadat kell előre helyezni.
Sajnálom, hogy ilyen családi körülmények közt iell lenned :( kitartást mindenhz.
De szerinted később, ha valahogy kiderül ez az egéaz, anyukád nem fogja magát hibáztatni? Az én anyukám csak még jobban összeomlott, hogy titkolóztam. Ez nem a te hibád, nem is anyukádé, ez aok körülményen múlik, és ezt neki is meg kell értenie. A legtöbb, amut tehetsz, hogy őszinte vagy, és ha már így alakult, bízol anyukádban és mersz segítséget kérni. Lehet, hogy nehéz lesz, de a titkoktól csak nehezbb lesz, sokkal, hiába később.
Van még 3 éved eldönteni. :O Vagy azt is tudni szeretnéd, mit fogsz a moziban nézni 3 év múlva? :O
Ha a biológia érdekel, tanuld azt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!