Volt már öngyilkossági kísérletetek?

Nem tudom ez annak számít-e, mert nem öngyilkosságot akartam elkövetni, hanem egyszerűen lelkileg voltam ennyire tropa.

Néhány évvel ezelőtt ért egy eléggé nagy lelki trauma. Mikor megtörtént, egyszerűen csak feküdtem az ágyamon, és nem csináltam semmit. Nem ettem, nem ittam, WC-re is ha egyszer mentem ki. És ugyebár az ember, ha sokáig nem iszik, kiszárad. Én is majdnem így jártam, mert egyszerűen nem akartam inni. Volt, hogy engedtem egy pohár vizet, de egyszerűen nem akartam meginni. Aztán végül már olyan rosszul voltam, hogy mentőt hívtam. Bent is csak gyógyszert lettem volna hajlandó elfogadni, innivalót nem. Aztán a végén kaptam egy jó nagy adag nyugtatót, és infúziót. A doki szerint ha még pár órát vártam volna, akkor nagy eséllyel a lakásban pusztultam volna.

Két héttel ezelőtt. Összegyűlt bennem minden, szenvedtem. Anya elment kínaiba, én bevettem egy csomó altatót. De gyáva voltam/vagyok, és mivel túlságosan szeretem, felhívtam és elmondtam neki. Nagyon megijedt, hívta a mentőket, nagyon gyorsan hazajött. Ne tudjátok meg, milyen érzés a mentőben ülni, mikor ott ül melletted aki mindenkinél jobban szeret, és semmit sem ért, miért tetted. A kórházban gyomormosás... én szinte alig észleltem belőle valamit, persze kellemetlen volt, meg hánytam, de közben csak kattogott az agyam, hogy most mi lesz a családommal, hogy dolgozzák fel. Jellemző, mindig másnak akarok megfelelni. Miközben lógott ki a cső a számból, folyt a könnyem. Nem volt megalázó a sok orvos között... aztan vérvétel, vizeletvizsgálat, infúzió, 24 órás megfigyelés a kórházban. A nővérek szó szerint megkérték apámat, hogy maradjon bent velem este, nehogy hülyeséget csináljak. Aztán a kórteremben ott volt a testvérem, anya és apa, és sírtak. Rettenetes volt. Másnap el kellett mennem a pszichológiára, ahol szerencsére nem kellett befeküdnöm kezelésre, "csak" pszichológushoz kell járnom.

Ezt az egész sztorit csak a családom és az osztályfőnököm tudja. Mikor ma a suliba bementem, osztályfőnök megkérdezte, hogy vagyok, és megölelt.

Még mindig depis vagyok, és szégyellem magamat mindenki előtt, még azok előtt is, akik nem tudják.

Nem tudom, mit fogok ezután csinálni.

Én is gyógyszert vettem be, nyugtatót altatót és anyu vérnyomáscsökkentőjéből. Éjjel volt, lefeküdtem aludni, aztán arra keltem, hogy a szám ellilult, a pupilláim olyan tágak voltak, mintha beszívtam volna, hánytam, és már a fájdalom és szenvedés miatt kívántam, hogy legyen vége, nem is az eredeti probléma miatt.

Anyuéknak el se mertem mondani, hogy mitől vagyok rosszul, mentőt is akartak hívni, de mindenképp elleneztem, mert tudtam, hogy egy vér vagy vizeletvizsgálatból simán lejön, hogy mi is a bajom, és nagyon szégyelltem volna magam, úgyhogy otthon szenvedtem egy egész hétvégét. Hétfőre se lettem jobban, ezért anyu házhoz hívta a háziorvost, és a poén benne, hogy ő meg valami hányás-hasmenés vírust diagnosztizált nagy szakértelemmel.

Nos, remélem a következő alkalom sikeresebb lesz. 19L

Az előttem lévő válaszolóval nem értéke egyet.

Én próbálkoztam akasztással, de majdnem megtaláltak.

A májam is beteg. Erre beszedtem rengeteg gyógyszert és alkoholt is ittam rá.

18L