Csalódni kell, kell, hogy megtanuljunk szenvedni, mert homályos a holnap és már rég nem tudok nevetni?

Kopik az álarc, minden reggel maszkot húzok,

hogy mosolyogni láthass, mikor a kapucnimba bújok el.

Bocsáss meg kérlek, én sem vagyok tökéletes

csak a szívem adtam volna, miért nem érdemlem, hogy szeress?

Hogy velem nevess, hogy hozzám bújjál éjjel, hogy simogasd az arcom hogy ne írjak többet vérrel.