Gondoltatok már az öngyílosságra?

Igen, meglehetősen gyakran.

25 F

Igen

Már többször meg is próbáltam. Elmentem néhány alkalommal a pszichológushoz és azt állapította meg, hogy a stressz váltja ki ezt belőlem. Majdnem 1 évre le tudtam állni az önbántalmazással, de a gondolatok megmaradtak. Most megint gondolkoztam, hogy még sincs értelme az életemnek, akkor miért ne tegyem meg. Most éppen a vízivással próbálkozom.

A leszokás nehéz, de még annál is a legnehezebb a nem megtevés.

A legrosszabb pedig a visszaesés.

18L

Két héttel ezelőtt volt kísérletem. Összegyűlt bennem minden, szenvedtem. Anya elment kínaiba, én bevettem egy csomó altatót. De gyáva voltam/vagyok, és mivel túlságosan szeretem, felhívtam és elmondtam neki. Nagyon megijedt, hívta a mentőket, nagyon gyorsan hazajött. Ne tudjátok meg, milyen érzés a mentőben ülni, mikor ott ül melletted aki mindenkinél jobban szeret, és semmit sem ért, miért tetted. A kórházban gyomormosás... én szinte alig észleltem belőle valamit, persze kellemetlen volt, meg hánytam, de közben csak kattogott az agyam, hogy most mi lesz a családommal, hogy dolgozzák fel. Jellemző, mindig másnak akarok megfelelni. Miközben lógott ki a cső a számból, folyt a könnyem. Nem volt megalázó a sok orvos között... aztan vérvétel, vizeletvizsgálat, infúzió, 24 órás megfigyelés a kórházban. A nővérek szó szerint megkérték apámat, hogy maradjon bent velem este, nehogy hülyeséget csináljak. Aztán a kórteremben ott volt a testvérem, anya és apa, és sírtak. Rettenetes volt. Másnap el kellett mennem a pszichológiára, ahol szerencsére nem kellett befeküdnöm kezelésre, "csak" pszichológushoz kell járnom.

Ezt az egész sztorit csak a családom és az osztályfőnököm tudja. Mikor ma a suliba bementem, osztályfőnök megkérdezte, hogy vagyok, és megölelt.

Még mindig depis vagyok, és szégyellem magamat mindenki előtt, még azok előtt is, akik nem tudják.

Nem tudom, mit fogok ezután csinálni.