Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Mindig elrontom a saját...

Mindig elrontom a saját hangulatom mások "dolgai" miatt, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy egy ideje megtanultam sokkal jobban belegondolni magam más helyzetébe, hogy mit érezhet, mit kéne cselekednie, miért teszi azt amit tesz az adott ember. Mondták már párszor, hogy az az intelligens ember, aki bele tud gondolni más helyzetébe, én próbálom mostmár mindig, és ez általában elszomorít, felidegesít, elrontja a hangulatom, a kedvem valamikor még az élettől is. Mondok pár példát. Tipikus, mikor leszólnak valamiért, vagy csak simán (számodra sértő) megjegyzést tesznek rád. Velem ez szokott lenni a konditeremben. Nemrég kezdtem el a gyúrást 2 haverommal, 3 hónapja. Én hozzájuk képest gyorsabban fejlődök, alapból izmosabb, és kicsit zsírosabb is voltam, és most is az vagyok. Ők leveszik a pólót(mivel általában csak 3-an vagyunk egyszerre a teremben) és úgy teszik a dolgukat. Szólnak nekem, hogy miért nem veszem le, hiszen teleizzadom, legalább nem lesz tiszta víz. Jó, leveszem (pedig a végén, mikor visszaveszem ugyan olyan lesz), teszem a dolgom, aztán 5 perc múlva pihenek és megszólal az egyik, hogy diétázni kéne, nagy a hasam. Mondom a tiedhez képest biztos, mivel a gyerek extrém ektomorf és 60 kiló 184 centivel, ezért hozzá képest én a 178 centimmel és 82 kilómmal igen nagyobb hassal rendelkezem, pedig engem sosem zavart, mivel azért nagynak nem nevezhető. Érdekes, én sosem teszek rájuk megjegyzést, de ha jól számolom, már kb 4-5x fűztek a testemhez valamit, közben pedig én állok a legközelebb a "látszik, hogy gyúrsz" testhez. Ez egy példa volt, ezzel nem egyszer felidegesítettek, nem is nagyon beszéltem velük, mentem haza, másnap ismét gyúrtunk.. Tudom, ne foglalkozzak velük, de, ha én nem teszek megjegyzést, pedig bőven lehetne, akkor miért kell ezzel elrontani a kedvem? Jó, következő. Fiatalabbik unokatestvérem(16) úgy tesz, mintha ő értene a lányokhoz, mivel neki már volt 2-3 barátnője, és nekem, a szerencsétlen 18 évesnek még nem pottyant úgy az ölébe, mint neki. A helyzet az, hogy a barátnői 10-es skálán 4-5 pontot kapnának kinézetre, jóindulattal. Az egyik volt nője még írogatott nekem, mielőtt összejöttek, hogy hogy vagyok meg ilyesmi.. No, mindegy, a lényeg az, hogy ő próbált nekem magyarázni, hogy, ha lesz barátnőm, akkor majd ne mondjam el anyának, csak egy idő múlva, meg, hogy majd rájövök, hogy miért nyomogatja egész nap a telefont/billentyűzetet és beszélget vele. Ezzel lealacsonyít magánál, ami nem esik jól, mit is mondjak.. Nem azért nem volt barátnőm, mert egy csúnya gyerek vagyok. Havi szinten írogatnak rám lányok, hogy mizu, hogy vagy, milyen az iskola, még neki is írtak a volt barátnőjén kívül ismerősei, mert "ismerkedni" akartak. Az az igazság, hogy, ha egyszerűen nem tetszik egy lány, akkor nem akarok vele összejönni, mert nem vonzódom hozzá. Tudom, nem csak a külső számít, de akkor is, ha nem tetszik, akkor nem szeretnék vele találkozgatni, és chatelni. De nem is értem, hogy ezeknek a lányoknak, hogy van önbizalmuk írogatni más (akár ismeretlen) fiúkra, nekem bejelölni sem nagyon van merszem.

Ezek hosszú példák voltak, de van olyan is, mint például nemrég, egyik haverom, mivel tudja, hogy focizom, úgy kérdezett rá a mai eredményre, hogy: "CSá. Mennyit kaptatok?" Már ezzel is azt érzékeltetve, hogy szarok vagytok, csak érdekel, mennyire voltatok bénák, ezért ezen is felhúztam magam. Vagy, mikor mamám csinál valamit, és segíteni kellene neki(nem azért mert nem bírja, hanem, ha nem segítünk, akkor árulkodhasson), és nem kér meg, hogy majd légyszíves gyertek segíteni ebben-abban, hanem kijelenti, hogy ekkor meg ekkor jöttök ezt csinálni. Ezek után kinek van kedve segíteni, mikor nem kért meg, hanem parancsba adta? Mintha érzékeltetné, hogy ő itt valaki, mi meg pattanjunk a felszólítására.. Szebben is lehetne KÉRNI. Vagy meccsen egy olyan poszton játszattak ahol sosem megy a játék, még a hülye is látja. Labdát sem kaptam félidő alatt, aztán mondta az edző, hogy majd vissza rak az eredeti posztomra. 10 perc múlva lecserélt. Erre hazamentem, és utána haverom meséli, hogy ott beszéltek ki, hogy nem vagyok idevaló, stb. De a tavaly rúgott 8 gól cserejátékosként a szezonban azért jó volt gondolom, meg az a 2 mesterhármas. Ezeknél még általánosabb példákat is sorolhatnék, de remélem így tudtam érzékeltetni, mi a bajom. mintha a rend sosem lenne jó senkinek, muszáj a kedvetlenséget, a rossz hangulatot generálni, feljebb lévőnek éreztetni magát az embereknek. Én mindig próbálok előre gondolkodni, hogy elképzelem nekem, hogy esne, amit fogok szólni, vagy mi fog következni. Mit tehetnék?


2014. aug. 17. 23:39
 1/2 anonim ***** válasza:
Szerintem is az a baj, hogy túl sokat gondolsz ezekről a dolgokról, és magadról is. Azt hiszed, mindenki gondolata körülötted forog, meg akörül, hogy neked rossz legyen. Pedig sokszor az emberek maguk se tudják mit miért tesznek vagy mondanak. Nem kéne ezen ennyit görcsölni, engedd el az üres szavakat a füled mellett, mert azok csak szavak, amiken az emberek nem is gondolkodtak mielőtt kimondták. Az meg, hogy pl. diétázni kéne, lehet igaz is, azért mondják, nem pedig azért, hogy rossz legyen a napod. Lehet Te nem mondod nekik, de nem mindenki olyan mint Te.
2014. aug. 18. 00:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Nem gondolom azt, hogy mindenki gondolata körülöttem forog, miért forogna? Csak azt gondolom, hogy nagyrészt a rossz gondolat, ha forog. Az általános hülyeségeket általában elengedem a fülem mellett, de a diéta ritka nagy baromság. Mielőtt nincs rajtam elegendő izom, addig felesleges leadni a zsírt, mivel semmi tónusa, esztétikája, csak csont-minimális izom-bőr lenne rajtam, ezért nem értem, minek okoskodni, ha nem ért hozzá az ember? Mert ezt teszik.. És nem azért mondom ezt mert olvastam, mert régen én sem hittem el, de először diétáztam, fogytam is 3kg-ot, és semmi nem látszott, felesleges volt, mert izom nélkül nem volt értelme zsírt leadni, és vékonyodni. Amúgy én sem jegyzem meg a gyerekre, hogy ő milyen vékony ektomorf, pedig lehetne, de nem teszem, mert nem akarom elvenni a kedvét. Én én vagyok, mások meg mások, de, ha én képes vagyok arra, hogy ne rontsam el senkinek feleslegesen a kedvét, akkor ők miért nem képesek?
2014. aug. 18. 00:15

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!