Őrült vagyok? Ti mit gondoltok erről?
17 éves lány vagyok. 8-9 éves korom óta van egy úgymond saját világom a fejemben, és ha magam vagyok, mindig ott vagyok. "Kicsit" betegesnek tartom már saját magam. 8éves korom óta változott ez a világom, de nem sokat. Akkoriban az volt a lényeg, hogy én voltam ott középpontban, híres énekes voltam vagy táncos, de én voltam saját magam. Ha egyedül voltam, mindig a szobámban énekeltem, éltem a rocksztár énem meg táncoltam nagy közönség előtt. 8évesen még azt mondom, oké. De ma is ezt csinálom.. Csak ma sokszor nem is én vagyok én, hanem más vagyok. Konkrétan mindig az az énekes, akit már 8éves korom óta imádok. De nem mindig azt játszom, hogy épp sztár vagyok, hanem csak simán ez az ember, a családjával.. Komolyan skizofrénnek érzem magam. Mindig elbújok a más világomba. Nem is tudom megmondani miért. A saját életemmel nem vagyok túl elégedett, talán ezért rejtőzök máséba. Kb. minden nap egyedül vagyok és olyankor táncikálok, énekelek, de van hogy csak így magamban beszélgetek vele. Ha mondjuk utazunk akkoris berakom a fülest és hallgatom a zenét, miközben a fejemben tök máshol járok. Képes vagyok bárhol magam mellé képzelni, ha mondjuk unatkozok vagy valami..
Tényleg beteg lennék? Mit gondoltok erről? Örülnék a normális válaszoknak.
Ugyanígy vagyok mint te csak annyi különbséggel, hogy én régen voltam valaki más, mert gyűlöltem önmagamat, és mostanság kezdek az álomvilágomban is önmagam lenni. De tényleg, akár én is írhattam volna. Utazunk valahova füles be és én elelmélkedek az én kisvilágomról. Szituációkba képzelem bele magam, egy más környezetbe más helyzetbe vagyok önmagam. Csak nálam ez nem rocksztárként hanem színészként jelenik meg de a problem szempontjából egyre megy. Fel-alá szoktam járkálni a szobámban, magamban beszélek, a kedvenc filmeimből játszok el szerepeket csak úgy a szobámban egyedül, konkrétan a falhoz suttogok.
Megmondom őszintén még nem merült fel bennem, hogy beteg vagy skizofrén volnék, de kíváncsian várom én is kívülállók válaszát, hogy ők hogy látják, és megnyugtat a tudat, hogy nem csak én vagyok így ezzel...:)
Igen, ez engem is megnyugtat:)
De egyébként én újabban már ugye ez az ember vagyok, akiben egyébként nem is az a lényeg, hogy énekes, bár korábban még így volt, de ma már magát a személyiségét szeretem. Úgy érzem, ismerem, mindent tudok róla. Van felesége és gyerekei, és én többnyire az ő életébe képzelem már magam, teljesen hétköznapi szituációkat eljátszva. Ha éjjel lefekszem aludni, akkor is odaképzelem magam mellé a "feleségem"..
Talán azért van, mert én is ilyen életre vágynék.
Nekem régen volt ez. Mostmár önmagam vagyok a másik világban is. A saját arcomat a saját nevemet képzelem oda. Csak ott sokkal jobban érzem magam....
Tényleg érdekel, hogy ez betegség-e vagy sem...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!