Éreztetek már hasonlóképpen? Mi ilyenkor a megoldás?

Arról van szó hogy egy vidám embernek látszom pedig nem vagyok az. Társaságban nevetek a vicceken, mosolygok stb. De nem ez vagyok én. Legszívesebben egész nap csak sírnék és elbújnék a világelől. De ezt ugy nem tehetem. Régóta vagyok ezzel így. Vannak barátaim, akiket elhívhatok egy moziba, vagy ha vmi baj van beszélhetek velük, de ők nem hívnak engem, és ha segítség kell rájuk eddig sosem számíthattam. A családommal jóba vagyok átlában, de sokszor vagyunk összeveszve. Nagyon rosszul tanulok, ( de inkább azt mondom, hogy a jegyeim rosszak mert én sokat tanulok mégis...) Nem szeretek egyedül lenni mert akk csak szomorú vagyok. Társaságba meg jól érzem magam, de keveset vagyok emberekkel. Még egyszer régen kitaláltam hogyha 2010ig nem történik valami,akkor öngyilkos leszek. DE félek megtenni mert mivan ha szép életem lenne amugy, meg az nem megoldás. De már az összes életkedvem elment. ugy érzem nincs értelme már semminek. csak ugy vagyok és ha nem lennék nem sok mindenkinek hiányoznék. Napról napra egyre nehezebb és nehezebb. Kezdem a reményt elveszteni. Éreztetek már így? volt vmi megoldás? remény?

köszi hogy végig olvastátok. Valakinek elkellett mondanom :(