Mit kezdjek ezzel? Meg akarok halni

Valószínűleg mindenkitől a következő választ fogod kapni: tarts ki, légy nyitott, próbálj ismerkedni új emberekkel, keress valami hobbit stb.

Én azt mondom, hogyha végképp nem megy és TÉNYLEG meg akarsz halni, még azért a drogozást próbáld ki. A fűtől, illetve hallucinogénektől sokat tanulhat is az ember önismereti téren, ezt tapasztalatból mondom. Meg ha úgysincs veszteni valód, miért ne? De ezt neked kell eldöntened. Így vagy úgy, sok sikert kívánok!

Térj át a testi örömökre. Ha már csak a halálra vársz, legalább teljen addig is jól az idő :)

Ha jól számolom, most 19-20 vagy. Idővel lenyugodnak a kamaszkori hormonok, nem fogsz annyira társra vágyni. A magány ellenszere pedig az ismerkedés, nem a halál :)

"Én azt mondom, hogyha végképp nem megy és TÉNYLEG meg akarsz halni, még azért a drogozást próbáld ki."

Ne, ne próbáld ki! A drogok csak fel fogják erősíteni a problémáidat és felhozhatnak olyan pszichiátriai kórképeket, amelyek nem jönnének különben elő soha. Egy bad trip alatt annyit fogsz szenvedni, amennyit így hetek alatt, aztán a pszichiátrián kell, hogy összerakjanak és roncs leszel. A pszichiátrián számtalan ilyen esetet kezelnek. Köszönjük a válaszolónak ezt az IGEN ROSSZ tanácsot.

Sajnos itt pár okos mondatot senki nem tud neked mondani. Egy pszichoterápia hosszú és munkával teli időszak. Neked pedig erre van szükséged. Jó hír, hogy a helyzeted nagy mértékben javítható, de meg kell dolgoznod érte. Az, hogy ezt a kérdést itt feltetted, azt jelenti, hogy szeretnél javítani a helyzeten és szeretnél segítséget kapni. Meg kell keresni a szakavatott segítséget. Azért vannak. Pszichiátert javaslok, némi átmeneti gyógyszeres támogatással egy pszichoterápia tud annyit segíteni, hogy tartalmas és normális életet élj. Ez a cél, ezt kell tenned.

Szia!

19 évesen még nem kell aggódnod emiatt, még nagyon sok lehetőséged lesz. Ugyanakkor tudom, hogy mit érzel. Én is hasonlóan érzek most, mert közel kerültem valakihez lelkileg, utána meg szétmentünk és most úgy viselkedik mint akinek ez végig nem jelentett semmit. Viszont most megyek egyetemre, próbálom elterelni a gondolataimat. Nem könnyű, én egyébként is hullámzó hangulatú vagyok. Egyszer nagyon magabiztos vagyok és próbálok erősnek látszani, utána viszont letörök. Valahogy egyik állapotban sem tudok megmaradni. Ha gondolod, írhatsz privit.

18/L

szia, én is hasonlóképp vagyok, de én úgy érzem, hogy tudom kezelni a problémát... az a célom, hogy legyenek barátaim, hogy merjek egy közösség aktív részese lenni. sajnos nagyon visszahúzódó és félénk vagyok, nehezen bízok meg az emberekben, mert meg akarom előzni, hogy bántsanak (mentálisan). Általában mindig van egy barátom, akivel nagyon sokat lógok, egy idő után elmondom a dolgaimat, és ezután meg az szokott lenni, hogy leráznak, mert ki akar egy depressziós introvertált srác barátja lenni. De mindig újra próbálkozok más embereknél, mert szükségem van egy igazi-barátra.

Szóval nekem ez az életcélom, hogy normális emberi kapcsolataim legyenek.

Amúgy igazából szerintem én is feláldoznám magam egy másik emberért, de csak azért mert annyira önbizalom hiányos vagyok, hogy úgy gondolom, hogy bármelyik más normális ember élete többet ér :/ xd

am a leírás alapján eléggé hasonlítunk :/

20F

"Persze hogy szeretnék boldog lenni, de a hosszú úttal van gondom, mert most még 19 éves vagyok, és most szeretnék boldog lenni, nem később, 30 éves koromban :("

1. Ha nem fekteted be a munkát, akkor nem hogy 30, de 60 éves korodban sem leszel boldog.

2. Aki nem dolgozik meg érte, az nem érdemli meg a boldogságot.

3. Egyébként sem a boldogságra kell hajtani.

4. Ön- és világismeret, felelősségvállalás, önállóság. Ezek kellenek. Hogy lennél most boldog, amikor nem állsz a saját lábadon (még gyerek vagy) és magadat sem ismered? A helyedet a világban sem. Ezekhez kell majd a sok munka. Ne hogy azt hidd, hogy más nem dolgozik ezen. Mindenki dolga ez maga számára.

Tudod "nemes, de terhes önlábunkon állni" írta Madách és igaza is volt.

Az ún. "félénk", "introvertált", "zárkózott", "depressziós" lányok-fiúk legkésőbb a munkába állás és önfenntartás idejében kénytelenek "kijönni" a világukból, a gondolataikból. Az ilyen krízisek segítenek a megoldásban.

---

"Amúgy igazából szerintem én is feláldoznám magam egy másik emberért, de csak azért mert annyira önbizalom hiányos vagyok, hogy úgy gondolom, hogy bármelyik más normális ember élete többet ér :/ xd "

Nagy szart. Az egész rólad szól, a te önsajnálatodról, te vagy a középpontja ennek a világnak, nem a többiek. Azzal, hogy más életét előrébb helyeznéd a sajátodnak, csak azt jelenti, hogy már nem tudsz mit kitalálni, hogyan nyerd el a többiek (külvilág) elismerését, amiért oly nagy vággyal küzdesz. Keresel egy "ászt", "adut", amivel minden lapot lehet ütni: a saját életed feláldozását. Akkor aztán senki nem mondhatja, hogy egy jelentéktelen, megbecsülésre nem alkalmas ember voltál. Nesze nektek! Most már látjátok, mi?

A gond ezzel az, hogy az életben (főleg manapság) igen ritkák azon pillanatok, amikor önfeláldozó hősőkre van szükség, hogy azok hulljanak, mint a legyek. Akikre viszont szükség van, azok a megbízható, felnőtt, a világban megfelelő helyen tevékenykedő, önálló, de felelősségteljesen közösségben élő, azzal egészséges kapcsolatot és kölcsönös viszonyt ápoló emberekre. Ha ilyen vagy, akkor a közösség is értékelni fog. Ráadásul, mivel evolúciósan hordalénnyé váltál, ezért a boldogság jelentős része pont e közösségi megbecsülés. No meg a krízisek legyőzése utáni, megszerzett tartás.