Egy mesterséges valóságban élünk?

Szia! Teljesen megértem, mit érzel és hidd el, ezt az érzést sem elmondani nem lehet, sem leírni, sem pedig megértetni másokkal. Csak az értheti, aki saját maga is ezt érzi...

Nos igen, én is rájottem, sot szuletésemtol fogva tudom, hogy ez az egész egy nagy hulyeség, és csak folosleges szerepeket játszunk, amivel másoknak akarunk megfelelni. Az emberek valóban nem akarják észrevenni! Mindenki hajszolja a pénzt, a hírnevet, a jó állásokat, stb.. De minek?? Mit ér a pénz?? Ezt csak mi találtuk ki, ez csak szánalmas majomkodás, ahogy írtad, ahogy minden más is..

Engem bolondnak tartanak, amiért máshogy gondolkozom mint a tobbi ember, de nem érdekel. Mostanában már csak kábulva érzem jól magam (mondjuk alkohol által), mert én már semmit nem értek! Kinyírni nem fogom magam, mert annak szintén semmi értelme, amíg élek megpróbálok élvezni itt minden marhaságot, aztán majd meglátjuk mi lesz!

Nahát szerintemis ezvan, de valahogy túl kell élni, hogy legyen vmi más utána :D

Meg én próbálok elvonatkoztatni, aztán keresni vmi primitv dolgot, amivel lekötöm magam...

Hát ja, túl sok időnk van gondolkodni...van benne valami...De jobb mint hogy értelmetlenül létezzünk :D

Bár ez nem változtat azon az értelmén, h értelmetlen:DDD

najó, ezt kifejtettem, szval primitív világ, cél nélkül,mindek van?nemtudom...legyen hol szenvedni a "mennyek" után vagy nemtudom:D

Igen mesterséges világban élünk, amit a média teremtett! Ha vigyáznánk a környezetünkre, ha megóvnánk a körülöttünk lévő természetet, embereket és kevesebb McD.t ennénk és műkaját és nem néznénk ennyi hülyeséget a tévében akkor egy értelmesebb világban élnénk. a Sok elmebeteg pszichopata nem azért lett tömeg/sorozatgyilkos mert sanyarú gyerekkora volt. Hanem mert nem volt mit tennie, otthon ült nézte a tw-t és csak gyűjtötte magában az össze esküvés elméleteket, mindent a negatív oldaluknál fogtak meg, alkottak maguknak egy képet a világról, amibe beleőrültek és tádám máris pár emberrel kevesebb van a világon.

Menny el dolgozni, mielőtt gumiszobában kötsz ki.

Ilyesmire én is gondoltam már. Arra, hogy amit a világból felfogok, azt kitalálják, elém tárják, nagyon ügyesen megszervezve, de néhol mintha hibák lennének. Néha eljátszok a gondolattal, hogy mi lenne, ha kiderülne, hogy tényég ez a helyzet, de azért tudom, hogy ez inkább az én hülye fantáziám szüleménye. Sokkal egyszerűbb magyarázat, hogy a valóság tényleg "ez", mindaz, amit látok, és nem holmi kísérlet, aminek én vagyok (vagy te vagy akárki más) az alanya. Nem lepődnék meg, ha holnap kiderülne, hogy ez a mátrix, még talán örülnék is neki, de nem látom ezt valószínűbbnek, mint egy jó sci-fit.

De a meglátásoddal az élet értelméről és a vegetálással nem vagy egyedül. Én se látom semmi értelmét, hogy előre törjek, célokat érjek el, mert minek? Hogy emlékezzenek rám? Hogy alkossak vmi nagyot? Csak porszemek vagyunk, semmi több. Ha emlékszik rám pár másik porszem annak mi értelme? Ha alkotok valamit ami megváltoztatja a világot (a Földet) az tényleg olyan nagy jelentőségű, vagy csak egy pillanatnyi jelentéktelen esemény a szinte végtelen univerzum egy jelentéktelen bolygóján, ami az idő végtelenségében csak egy pillanatra létezik csupán?

Szerintem csillogó szemekkel nagyra törni, dagadó mellkassal büszkének lenni az érdemeinkre nem több mint illúziókat hajszolni. Boldoggá tesz, ha hiszünk benne, de ahoz nem szabad sohasem rájönni, hogy ez igazából mennyire nem jelent semmit.

Talán meglepő, de nem vagyok depressziós, sőt még boldogtalan sem. Amit leírtam az nem pesszimizmus, hanem csak egy meglátás, amiben én hiszek. Vannak számomra fontos dolgok, amik lekötnek és csillogó szemmel kutatok, olvasok róluk, és akadnak számomra fontos személyek, igaz nem sok és azért fontosak nekem, mert nélkülük nem lenne jó. De nem hinném, hogy ez adna bármi értelmet is az életnek, ezek a dolgok és személyek csak vannak nekem, a porszemnek, és kellenek, mert így jó nekem.

A rendszerből kilépni (ahogy te fogalmaztál) már próbáltam egyszer. Izgatott voltam előtte, mert kíváncsi voltam, hogy mi lesz utána, de végül nem sikerült. Azóta még nem próbáltam újra, elvagyok kényelmesen, olvasgatok ha van időm, elmlélkedek, vitázgatok egy barátommal ilyesmikről, és jól érzem magam közben. De ez csak szórakozás, kényelem (fizikai, lelki, morális), nem pedig valami nagy cél, vagy a létezésem értelme. De ezzel nincs is semmi baj, az lenne a furcsa, ha nem így lenne.