Külső okok miatt miért magamat vádolom?

Nyár végén,másfél év együttlét után véget ért a kapcsolatom a barátnőmmel,de még jó viszony van köztünk.

Naponta találkozunk,jól elhülyéskedünk stb,de bennem eléggé megnőtt a féltékenység...Az ő állítása szerint(meg amit látok) nem nagyon próbálkozik másoknál,de ezt nem tudom megmagyarázni magamnak.Folyamatosan egy bizonyos gondolat járkál a fejemben,hogy mással van-egy bizonyos személlyel,oka is van,de ezt nem részletezném,mert rettentő hosszú,és zavaros-,ezért a rá való gondolás sűrűn dühbe,utálatba,kétségbeesésbe és fájdalomba megy át.

Mióta megtörtént a szétválás eléggé sűrűn változik a hangulatom,hol olyan átlagos,hol egészen depressziós hangulatba vagyok...Leginkább a gondolatmenetek után szokott ez előfordulni(esténként pláne...),vagy ha ehhez kapcsolatos dologról hallok.Ilyenkor általában egy kis időre dühös leszek,majd jönnek a gondolatok,mindig magamat vádolom,és utálatot érzek magammal szemben...Az egész az én hibám,mekkora fsz vagyok,utálom magam stbstb...Akkor is ez jön elő,amikor nem mondok nemet valamivel kapcsolatban-amikor saját előnyömre válna(érzelmileg).

Sajnos a saját érzéseimmel se vagyok tisztába,hogy valóban folytatni akarom-e ezt az egészet,vagy sem...Csak a megszokás hajt?A féltékenység,hogy nem akarom,hogy mással legyen?Nem tudom...

(Most viszont kicsit félek a válaszok miatt is-hogy elbizonytalanítanak....)