Volt már veletek olyan, hogy nem éreztétek, hogy ti élitek az életetek?

Olyan érzés ez, mintha egész eddigi életemben egy burkot építettem volta magam köré. Ez a burok egy személyiség, egy élet, mindez az én arcomhoz kötődik, de...nem én vagyok. Nem én vagyok az idióta lány, aki mindenen nevet, aki kicsit hülye, nem én vagyok, aki szeret énekelni, vagy rajzolni. Mintha félnék. Nem egészen félelem, de nem tudom máshoz hasonlítani. Mintha nem akarnám, hogy mások megismerjenek, ezért felépítettem magamnak egy karaktert, akit mindenki megkedvelhet és megbánthat, mert az nem én vagyok. Kitaláltam azt a lányt, akiről a barátaim azt gondolják, hogy én vagyok. Nem bízom az emberekben. Soha sem csalódtam még, és azt hiszem nem akarok, ezért van körülöttem ez a burok. Az életem mintha egy védelmi rendszer lenne. Egy jól kidolgozott, erős védelmi rendszer, tele álcával, hazugságokkal, számító cselekedetekkel...Mindent azért csinálok, mert tudom, hogy lesz egy következménye. Egy olyan következménye, ami valamiféle módon erősíti a védelmi rendszeremet. Semmit nem teszek, amit akarok, csakis olyat, ami jellemző a kitalált karakteremre, hogy bizonyítsa a létét. És a biztonsági lézerek sűrű hálóján belül teljesen egyedül vagyok. Még a családomat is kizárom. Nincs ember, akit közel tudnék magamhoz engedni, pedig akarok!!! Akarok saját barátokat, akik nem a kitalált életemet szeretik, hanem engem!!! ENGEM!!! És én megpróbálom. De valahogy mindig az egyszerűbb megoldást választom. Mikor közel kerülök a megnyíláshoz, egyszerűen mondok valamit, ami megint a búra mögé rejt. Mintha valahányszor, mikor valaki közeledik és megpróbál átjutni a rendszeren, én bepánikolok és megnyomom a vészgombot, ami bekapcsol több ezer másik lézert, ami szétéget mindent, ami hozzáér a burokhoz. Értitek,???

És ha néhányan közhelyeket írtok, mint pl "Nyílj meg másoknak" " Mutasd meg az igazi önmagadat" az megköszönöm, mert tudom, hogy van néhány, ami hasznos, de már próbáltam és....nem megy. Nem működik.