Éreztétek már úgy, hogy teljesen el vagytok veszve és az életetek nem ér semmit?

Én ma döbbentem rá erre...

Egy hónap múlva se otthonom, se családom nem lesz... a "barárok" máshol lesznek....én meg...nekem meg fogalmam sincs...:(

Régen olyan jó volt... volt életcélom, álmaim...ma meg minden nap siránkozom valamiért...nem tudok szabadulni a gondoktól és egyedül vagyok:(

Nem vagyok szép, nincs jó alakom...semmim nincs...most is csak sírok és megint szenvedni fogok egész éjjel...:(

Kezdek elfáradni és nem akaródzik már küzdeni sem:( fáj az, amivel bántanak az emberek...és rettegésben élek, hogy ma vajon ki fog megbántani engem...

Senki nincs aki segíthetne...pedig ami a legjobban hiányzik az csak egy ölelés...semmi más....egy olyan érintés ami nem érdekből van csupán jóságból...:(

Volt már olyan, hogy hiányzott egy ölelés és senki nem adta meg nektek?:( remélem nem, mert a világ leg utálatosabb és legfájdalmasabb érzése ez, ami már lassan egy éve kínoz engem:((

Sajnálom, hogy ilyen hosszan panaszkodom:( csak már nem tudom...tényleg nem...:( fogalmam sincs, hogy mitévő legyek....:(

pedig mindenki bizakodva néz rám...pedig fogalmuk sincs mennyire elveszett is vagyok és hogy attól,hogy új helyen leszek az emberek gonoszsága és bántásaik mindenhol ott vannak:((