Nem féltetek a középiskolás éveitek előtt?
A felvételiknél nem féltem.. Nagyon rosszban voltam a szüleimmel, és körülbelül szartam a világra magyarán megmondva.
Aztán augusztusban, mikor már jobbra fordult az életem, nagyon elkezdtem parázni.
De pár hónap alatt kiderült, hogy teljesen alaptalanul aggódtam, mert tök szuper az egész. Százszor jobb az általánosnál. Már az első hetekben úgy fogod érezni magad, mint egy madár, akit kiengedtek a kalitkából (:
De hidd el, a legkisebb gondod lesz a buszozás.
Lényeg, hogy legyél nyitott, merd kinyitni a szádat, ne hagyd, hogy mások eltapossanak.
Minden rendben lesz (:
Amúgy tudom, nem sok esély rá, de hátha..
Melyik suliba készülsz?
Én nem túlzottan. (: Szerintem jó lesz. Már voltam nyílt napon is. Pár hónapja még paráztam, hogy jaj mi lesz, hogy lesz, sőőt még azt sem döntöttem el, hogy hova megyek, mit akarok továbbtanulni. De ma már tudom (: Végiggondoltam, hogy húú az alsósok sikongatása helyett majd az iskolarádió fog szólni, meg nem rohangálnak majd össze-vissza. Másrészt az igaz, középsuliba már nincs az a szintű dedó mint álltalánosba. Hogy, jaaaj most rajtad pl.: piros felső van aztán kiközösítünk. Szóval szerintem semmi okod a parázásra. Ami a barátokat illeti, tuti biztos lesz legalább 1 csaj akivel tudsz majd barátkozni.
Sok sikert! :D
14/L Ja, és ma van a szülinapom (L) :D
Én lesz, ami lesz alapon élek. Nem gondolkozom előre, és nem parázom. Egyet tudok mondani, lehet hogy az első pár hét szar lesz mert teljesen más mint az ált.iskola, DE eltelik kb. 2-3 hét és minden tök zsír, haverok, jókedv, nevetés. Én legalábbis így voltam. Remélem neked is ilyen lesz! Sok sikert! Felvételi meg röhögve meglesz :)
Üdv: 16 éves, 10.-es lány (Pécs)
Szia!
Én is nagyon féltem ezektől a dolgoktól ráadásul senkit nem ismertem az egész iskolában.Előző években általánosban mindig én voltam a fekete bárány, hiába voltam jó tanuló (ettől visszahúzódó is).De szerencsére a dolgok adták egymást és egy nagyon jó közösségbe kerültem.Remélem te is .
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!