Mit csináljak, utálom az életem? :-/

Köbö egy éve romokban az életem, legalábbis én így érzem. A szüleim egy "majdnem válás" után végre egymásra találtak, de sokszor úgy érzem, hogy nincs elég idejük ránk(rám és a tesómra). Na meg aztán utálom nézni, ahogy előttünk "turbékolnak". Lehet, hogy örülnöm kéne, hogy újra szeretik egymást, de valahogy mégse tudok.

Mostanában nincsenek barátaim, az iskolában egyedül ülök, úgy érzem, nincs olyan ember a világon, aki meg tudna hallgatni és érteni. Senki előtt nem tudok megnyílni, nem merek, mert nem bízom az emberekben. Ráadásul nagyon bennem van az, hogy nem szabad gyengének tűnnöm. Éppen ezért mindig magamba folytom az érzéseimet, és azon kívül, hogy néha elérzékenyülök a kedvenc sorozatomon, nem tudok sírni, már egy éve. Úgy tudom, ez nem jó. :-/ Amúgy neten vannak barátaim, mert valahogy nem személyesen, idegeneknek, akikkel úgyse találkozom sose, elmondom a gondjaimat. Ez azért néha jó.

Egy csomószor tiszta depi vagyok, nincs kedvem élni, nincs kedvem az emberekhez. Szokták mondani, hogy egy spotot kell ilyenkor űzni, de azt meg nekem nem lehet(egészségügyi okok miatt).

Már elegem van ebből, nincs egy normális életem, a suliból aig várom hogy hazajussak, mert állandóan egyedül vagyok. Itthon tanulok, netezek, aztán megyek aludni. De milyen élet ez? :(

Pszichológusnál már jártam, és az agyamra ment, nem értenek ezek semmit.(eddigi tapasztalataim szerint).

Bocsi a regényért, és remélem, hogy nem hurrogtok le.

15/l