Létezik olyan, hogy az embernek otthon egyedül van önbizalma, értékelni tudja magát, felszabadult, van tartása de ha utcára kimegy, akkor ez mind elillan és romba dől?

Komfortzóna. Otthon ebben a zónában vagy, de amint kimozdulsz, ezen kívül kerülsz.

Sok melóval, sokat járj emberek közé, és fontos, hogy beszélgess, ha csak pár szót az segít, pl ha a boltban az eladónak nem csak köszönsz, hanem váltasz néhány szót, meg ilyenek. Ja, meg nehogy azt hidd, hogy téged figyel mindenki, igazából mindenki ugyanúgy mint te is, magával van elfoglalva, ha meg épp téged is néz, 3 másodperc múlva el is felejt.

Sok szenvedéssel, de meglehet változni. Folyamatosan feszegetni kell a határokat. Ez piszok szar érzés, de valamit valamiért. Kezdd azzal, hogy többször elmész otthonról és lehetőleg valami forgalmas helyre.

Teljesen ugyanilyen vagyok, nem jó így élni. Megoldás a lesz@rom. Komolyan, mégha nem is egyszerű. El kell feledni, hogy ki van ott vagy mennyien, meg kell próbálni felszabadultnak lenni, ha nem megy, inkább csöndben maradni, mint hülyeségeket mondani vagy csinálni az izgalomtól. Otthoni környezetben nagyon jól érzem magam, bárhol máshol ez megszűnik, helyét kisebb-nagyobb félelem veszi át, ami sokban korlátoz.