Ha sokat vagyok egyedül otthon, abba bele lehet őrülni?

Én mindig is otthonülős típus voltam, a családtagokon kívül másokkal csak a suliban beszélgetek.

Én programozok, gitározok, sétálok, biciklizek, olvasok, néha kondizok idehaza.

A hangulatom nekem is hasonló, stressz, frusztráció, agresszivítás, ...

Sokszor jó lenne egy kis társaság, de nem vagyok valami nagyon társas lény. Esetleg egy barátnő sem ártana, de az mission impossible...

Most már ott vagyok, hogy egyre többet iszok. A héten kaptam egy üveg vodkát, és mindennap megiszogatok belőle valamennyi, van hogy suli előtt is, és úgy tántorgok be a suliba... amúgy ha van pénzem, a negyedét-felét mindig elsörözöm vagy cigire költöm. Te ne süllyedj le idáig!

Dettó.

Én is próbálom elfoglalni magam, gitározok, blogolok, dalszöveget, verseket írok és rengeteget gondolkozok. Szinte állandó jelleggel. Filozofálok. Ezzel az szokott lenni a gond, hogy nem értik az emberek a gondolataimat. Vagyis, a kortársaim, mondjuk így.

De ez Nekem így jó. Csak ügye, amikor arra kerülne a sor, hogy végre mozdulhatok itthonról, és akkor társaság, néznek rám, mint a hülyére, és mondom magamban: Hogy na, Ő sem érti. És akkor elnézést kérek, hogy így fogalmaztam.

Mindenesetre, ha már otthon vagy, akkor tényleg, élvezd, és ne mond azt, hogy "Ma megint nem csináltam semmit." Vagy, mozdítsd a társaságot. Sajnos az enyémet nehezen lehet, de semmi sem lehetetlen. ^.~

14, lány.

[elnézést, ha hasztalan voltam.]

Én, ha sokat vagyok egyedül otthon, akkor előbb-utóbb sírósabb leszek. Emlékszem, amikor beteg voltam, egész héten bezárkózva, négy fal közt éltem, és minden nap elsírtam magam valami hülyeségen :D Aztán a közösség mindent megoldott.

Fontos, hogy legyenek barátaid. Másképp nem megy. Szerintem kezd ezzel.