Utálom magam, ahogy kinézek, inkább lassan már az öngyilkosságot választanám, csak ne kelljen ilyen fejjel mászkálnom. Senki sem vesz komolyan. Kihez forduljak?

Elegem van magamból. Talán még általános iskolában kezdődött, amikor a többiek elkezdtek az miatt piszkálni, hogy nagyon vékony vagyok, ez ment 6 évig. Persze a legjobb barátnőm nagyon szép volt, mellette is egy senkinek éreztem magam. Aztán átmentem egy másik iskolába, ott ugyan nem piszkáltak, de akkor is éreztem, hogy ronda vagyok. Szünetekben inkább csak ültem valahol, hogy senki ne vegyen észre, vagy a wcben töltöttem az ebédszünetet. Azóta az alakommal már nincs baj, sikerült híznom, de az önbizalmamon semmit sem segít. A fejemen semmi sem segít. Utálom, inkább ki sem megyek az utcára, ha mennem kell valahova olyan helyeket keresek, ahol alig van ember. Sminkelek magam, mert muszáj, talán egyszer volt olyan, hogy smink nélkül mentem ki, de rám tört a pánik, szinte bőgtem az utcán, alig vártam, hogy otthon legyek. Fő sminkem az alapozó. Nagyon sokan bántanak miatta, beszólogatnak az utcán, hogy többet nem tudtam magamra kenni, és a hasonlók. Rá se merek nézni senkire, mert úgyis csak az jutna eszébe, hogy tele vagyok alapozóval. Próbáltam már sokfajtát, olcsót, drágát, színben passzol, próbálom rendesen elkenni, keveset, de így is beszólnak. Ha pedig nem kenek magamra tiszta vörös, pattanásos, utálom. Minden kipróbáltam, méregtelenítő kúrákat, sószappan, ilyen tonik, olyan lemosó, pakolások, házi kenceficék, voltam bőrgyógyásznál is, a krémektől csak hámlott a képem, a tenutan nem hatott, most a tetracyclint szedem. Roucutan-t pedig nem akarom szedni, tekintve, hogy csak fogamzásgátlóval írná fel, és nem olcsó. A hátam is pattanásos, nem megyek ez miatt strandra, családi programokra, nem veszek fel hátul kivágott ruhákat... stb. Anyum nem vesz komolyan, sőt senki sem, kamaszkori hisztinek tekinti. Sokszor nem mentem iskolába, lógtam, elmentem igazolást kérni, mert nem mertem ilyen fejjel bemenni iskolába. Soha nem lesz normális életem, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy szép legyen a bőröm, de már egyre jobban kivagyok. Néha eltűnnék a földről, ha nem vagyok szép inkább ne is éljek. A legrosszabb tényleg az, hogy nem vesznek komolyan, most is bőgve írom ezt. Pszichológus segítségét nem merem kérni.