Miért jut minden gondolatmenetem, bármivel kapcsolatban, a totális céltalansághoz?

Egész életemben úgy éreztem, hogy nem akarok igazán semmit sem elérni, de ez csak mostanában lett világos számomra és ez megrendít. (28 éves vagyok). Nem tudom, milyen érzés igazán akarni bármit is. Egész eddig, maximum az önmagamnak hazudásig jutottam az akarat -próbálkozásaimmal. Teljesen értelmetlennek találok magam körül mindent, pedig sok minden van/lenne, amiben elvileg örömömet kéne lelnem, de mindent olyan távolinak érzek, hogy se az öröm, sem a félelem, sem más érzések igazán nem jutnak mélyre bennem. Mindent gépiesnek és értelmetlennek érzek, amit végzek és ami körülvesz. Maga a kérdés feltevése is ambivalens érzéseket kelt bennem, de fel kellett tennem, pedig pusztán a kíváncsiság maradt bennem, ami erre indított. Magyarán, "szeretném, hogy ambiciózus legyek, meg nem is".