Nem vagyok alkalmas barátnak? Mi lehet a gond?

Valami gond biztosan van. Én is hasonló személyiség lehetek, bár én tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok jó barátnőnek, ezért nincsenek is.

Én nem vagyok egy csajos csaj, nem tudok szépségápolásról, divatról és cipőkről csacsogni órákig, illetve eléggé a racionális gondolkozás felé hajlok, a hisztit, nyafogást és sebnyalogatást nem tudom elviselni, mert erre csak annyi a válaszom, hogy "szedd már össze magad, ez semmire nem jó". Van nekem is lelkem, tudok beszélgetni, szórakozni, nevetni és úgy gondolom számítani is lehet rám bármikor, viszont így nehéz barátokat találni.

Srácokkal általában jól kijövök, csak ott meg a nemek közötti problémák jönnek rendszeresen elő. Ha nem engedem el magam, akkor feszélyezve érzem magam és nem érzem igazi barátságnak a dolgot, ha elengedem magam, azt pedig gyakran félreértik, máshogy értelmezik, érzések lesznek belőle, ami részemről gáz, mivel van párom. Hát ez van... :) 22/L

Hát velem is ez van. :D

Sajnos én sem vagyok csajos csaj. Erős, határozott véleményem van a világról, a dolgokról és a bulikat is kerülöm.

Szóval... :D

23/L

Valószínű nálad akkor azért ebben még is kiütközik a kor. Már így a leírtak alapján.

Egyébként én sem vagyok "partiarc". Két havonta egy összeülős dolog jól esik és ennyi.

Jön még pár ember és megalapíthatjuk a "magányos" csajok klubját! :D

Ha már így itt vagyunk, bocsi a terelésért, de ti hogy érzitek magatokat? Nem rossz érzés, hogy nincs olyan barátnőtök, akivel tényleg megértitek egymást, órákig tudnátok beszélgetni és bármikor, bármiben számíthatnátok rá?

Akkor én is. :)

Nagyszülők neveltek. Kemény tanulás, és ugyan kell szórakozni, de határokkal. Nem voltak szigorúak, de azért mégis szűkebbek voltak a határok, meg más viselkedést láttam tőlük, mint a mostani szülői korosztálytól látni. Azért mégis konzervatívabbak.

Plusz még gének hatása.

Így keményen tanuló emberke maradtam, aki úgy van vele, hogy a tanulás a "munkája", és a munkát nem lehet rosszul végezni. Ráadásul nem kések, ha nem muszáj, nem feleselek tanárnak vissza.

Ált. iskolában egy barátnőm volt, akit nem tudom miért, gimiben hanyagoltam. Emiatt lelkifurdalásom van. De most megint tartjuk a kapcsolatot.

Gimiben nem találtam meg a hangot a többiekkel. Aránylag rendes osztályom volt, így csak néha szóltak be, de nem b*szogattak állandóan, meg nem gúnyoltak stb. Inkább elvoltam a magam világában, ők is a magukéban, és volt néhány konfliktus. Igazából akkor néztek kevésbé le, mikor évi 2-3-szor elmentem velük kocsmázni vagy diszkóba. De utálom ezeket a helyeket.

Más osztályokból lett baráti köröm. Szeretjük és elfogadjuk egymást, de az a gond, h. kb. mind animések. Aranyosak meg minden, és lehet rájuk számítani. Meg összetart a hasonló értékrend, és az, hogy egy-egy osztályból mi voltunk a különcök, megértjük egymást. De valahol kívülállónak érzem magam...

Én se vagyok csajos csaj, divatról nem tudok beszélgetni. Színészek, rendezők, énekesek nem izgatnak. Filmekről minimálisat szeretek beszélni. Ha tévét nézek, akkor Spectrum, Animal Planet, National Geographic. Filmek terén megragadtam a családi filmeknél. Zenében olyasmi stílust szeretek, ami lejárt vagy soha nem is szerette kb. senki. :D Regényt alig olvasok, de ha igen, ott is olyat, amit más nem. A népszerű dolgokat ált. nem szeretem, ált. nem kötnek le.

Járok vallásos közösségekbe, de ők túl lelkiesek, meg mindenért Istené a dicsőség - amiben részben egyetértek, de a folyamatos hangoztatásában nem. Ráadásul őket is az érdekli, mint az átlagot. Aranyosak, elfogadóak, mosolyognak rád, beszélnek veled, figyelnek rád, de ha nincs közös érdeklődés, téma és felfogás...

Sokat dumálok, kb mindenről. Az egyetemről, a tanárokról, a gimimről, a kertesházakról, a netezési szokásaimról, mindennapi apróságokról, amiket más észre se vesz stb-stb tényleg mindenről, és ez is az emberek benyomása. De ezzel sokakat fárasztok. Ráadásul ha jókedvem van, mindenkit húzok és mindenen röhögök, ami fárasztó számukra. Ha rosszkedvem van, panaszkodom. Szóval amit érzek, azt kimutatom, kimondom, ami nem mindig jó. És nem tudok elég önzetlen lenni. Nem vagyok jó barátnak. :/

Talán az egyetemi barátaimmal érzem legjobban magam most. Úgy tűnik, a szakok tényleg szétválasztják temperamentumuk szerint az embereket.

De hiányzik egy mély baráti kapcsolat, az, hogy egy húron tudjunk pendülni. Minden barátommal, akármilyen kedvesek, hiányzik valami, amit nem tudok megfogalmazni. Másokban látom, én még nem éltem át.

Nagyon elvont vagyok, lehet nincs is ilyesmi ember.

Barátom sincs. :( Ráadásul szeretnék, csak ne kelljen tennem érte. Ilyen értelemben nem érdekelnek a pasik. Viszont teremjen. Pedig tudom, nem így megy.

20/L

Én abszolult jól érzem magam így. Igazából próbálkoztam belevonódni ilyen korosztálybeli dolgokba, de az annyi locsogással és shopingolással járt, hogy azóta örömmel viselem a sorsom.

Viszont nekem nagyon jó vigaszt nyújt a festészet, a kosárfonás, a szoborkészítés vagy valami kreatív alkotói munka, esetleg fantasy történetek kiagyalása, társasjáték tervezgetés... szóval én nem érzem ettől magam magányosabbnak.

23/L

Szerintem megmondhatod, hogy ne haragudjanak, de most a fizetős munkák fontosabbak, mert neked is élned kell valamiből.

Ebben semmi sértő nincs. Csak finoman kell adagolni, mert ha hirtelen állsz a sarkadra még azt hiszik haragszol rájuk.