Vajon érdemes még reménykedve felkelnem, hogy a világ megváltozott tegnap óta?

"vannak nálam rosszabb helyzetű emberek is és meg kell becsülnöm azt a keveset is ami nekem járt."

ez soha enm fog boldogabbá tenni téged, jobb ha tudod. ez is csak a sablonszövegek egyike. az életet akkor tudja szeretni/elfogadni az ember, ha a sok boldogtalanságot ellensúlyozz a boldogság. aki csak az elsőt kapja, azt nem vigasztalja mások sanyarú sorsa. az csak a tipikus kiégett "másnak se jobb/semminél jobb" életforma.

Tegnapelőtt írtál, úgy hogy nem tudom, hogy olvasod még-e ezeket itt - másrészt én meg nagyon nem vagyok a szavak embere (bárcsak az lennék), és sajnos hajlamos vagyok a lustaságra és az elodázásra (az írásban is, bár ezt nem azért írom, mert büszke lennék rá)... de azért mégis csak kitelik tőlem, hogy legalább pár sor legyen, hogy mondhassam, hogy megpróbáltam távolról egy reménysugárt adni.

Legfőképpen azért, mert már voltam valamelyest a Te helyzetedben... Csakhogy én akkor még tovább mentem... úgy értem hogy megpróbáltam, amiről Te még SZERENCSÉRE (legalább) csak filozófálgatsz. De azt sem úgy elsőre. Többször próbáltam, elkeseredésből néha úgy is, aminek csak önkínzás lett a vége, és mindeközben erőteljesen ott volt bennem a halálfélelem is, ami pont attól vette el az erőt, amit mindenáron akartam volna... -!- Ezeket most mind CSAK azért írom le neked, hogy eltántorítsalak, és tudatosan megijesszelek, ami tudom, akkor csak rontana a dolgon, ha nem lenne benned semmi remény (mármint a megijesztés), de azt látom, hogy még találtál magadnak kapaszkodót. Szóval : Végül is sikerült megtennem... olyan hatásfokkal, hogy az orvosok az előtti látásmódja szerint tényleg nem kéne még mindig itt legyek - csak ahogy a betűk szemléltetik, nem hogy túléltem, de makk egészségesen írok itt a gépem előtt. Hogy miért : Maguk az orvosok mondták meg : Csoda!

Igaz, én ezt a csodát Istennek nevezem (csak zárójelben egypár orvos tényleg elgondolkodott, szakmailag is azon, hogy most többszörös adagnyi halálos méreg után hogyhogy teljes esélyem maradt (akkor, már felépültem) a felépülésre, holott az elején azt se tudták, hogy mivel kezeljenek, egyáltalán az, hogy időben elvittek), a vallástól függetlenül ezt most nevezzük metafizikai visszatartó erőnek - olyasminek, ami puszta ésszel nem magyarázható, és nem hagyta akkor sem, hogy meghalljak.

Tudom, hogy MARHA szerencsés vagyok, és az, ami velem történt, és amit az orvosok tudtak csinálni akkor velem, egyszeri és megismételhetetlen. Tehát alapjába véve neked sajnos ugyanúgy a csodával határos esélyű az, hogyha megpróbálod az öngyilkosságot, mint én, túléljed - pedig akkor TÉNYLEG újjászületnél, lélekben legalábbis szinte szó szerint, másképp látnád a világot és IGEN ERŐS TAPASZTALATOM (de anno azt olvastam a neten, hogy az ilyen túlélők vallomásának nagy száma is ezt állítja), hogy nem mernéd többet megtenni vagy gondolkozni rajta.

Sajnos valószínűleg ezzekkel a tapasztalatokkal még mindig nem kaptam meg a képességet arra, hogy szakszerűen kigyógyítsam az olyanokat, mint akik ennek a helyzetnek a közelében vannak, mint amiről most írok, se pszichiáteri/gyógypedagógiai képességem, se ilyenfajta tudásom nincs erre, márcsak azért is mert én sem vagyok tökéletes, még mindig vannak hülyeségeim (bár reméltem hogy az "újjászületésemmel" ezeket kinövöm -- néha én is ismét elgondolkodom azon, hogy bármíly hihetetlen is ez már ilyen távolból, de egyszer komolyan megpróbáltam, előkészültem rá rendesen, DE AZ A "FRÁNYA" SORS MÉGSEM HAGYTA (bocsi, nem kiabálok, csak kiemelek ;))!

Miért nem???

Tehát ameddig ezt mind leírva - meglehet, kicsit sokat beszéltem magamról, bocsi - el akartam jutni, hogy ültessük át a Te helyzetedbe. Meglehet, talán paradox logikákat fogok felállítani, sajnos én sem látom át az élet célját, a magamét sem, DE:

Az orvosok által beismert csoda mintegy igazolta, hogy van célom. Pláne, hogy apukám még felvetette hozzá azt is, hogy sajnos nem sokkal az eset után (egy-két hét, azt hiszem) meghalt az egyik nővér, aki kezelt engem, és viszonylag sokat segített akkor : Talán neki az volt az életcélja, hogy megmentsen engem??!!

"Hűha, akkor bizony eléggé fontos embernek szánhatott a sors engem" - mondom én magamba. ;)

Nade a "viccet" félretéve (bár szerintem ez sem vicc, mégha nem is hiszünk a sorsban - itt megjegyzem, tudom, nem mindenki hisz a sorsban, és itt most ezek egyértelműen feltételezik az, elnézést, írtam, hogy nem vagyok a szavak embere) - nagyon nagy esélyt látok rá... sőt, tényként kezelném azt is, hogy nálad is meg kell lennie ennek az életbe visszahúzó erőnek, annak, hogy FONTOS vagy! Élve!

Sajnos ellene van ennek az az eléggé magasztosnak és szívjóságból eredőnek ható döntésed, hogy szervdonorként áldozd fel magad, így nehezebb előtted szekérsúllyal érveljek amellett, hogy ÉLJ, és NE halva legyél fontos, mert élve 100× fontosabb vagy, ami meglehet, előttem 100%-ig biztos, de lehet hogy sajnos Te még nem így látod. Ilyenkor sajnálom tényleg azt, hogy nem élheted át az a csodát.. illetve a magadfajták (a Te helyzetedben élő érző lelkek, úgy értem) nem élhetik át azt a csodát, amit én is átéltem.

...

Hol is tartottam... bocsánat, de tényleg nehéz nekem ezt így leírni.

Szóval az életbe visszahúzó erő. Ha NEM úgy közelítjük meg a dolgot, hogy "hiszem, ha látom" (ez esetben 'tapasztalom'), feltehetjük, egy itt nem publikálható (sajnos), de tudósok (mármint orvosok, úgy értem hogy a földhözragadttaknak is megbízható emberek) által dokumentált eset elég legyen arra, hogy bizonyosuljon egy egyértelmű, általános tagadás a lelki elkeseredésből tett öngyilkosság bármilyen szintű érvényességére, ami így rád is érvényes.

Nos, ezt megoldottnak tekinthetjük azzal, hogy ennek a tagadásnak egy élő példája közvetlenül offline (úgy értem téridőtöl független (hisz nem a megírással együtt olvasod)) kapcsolatfelvételt kezdeményez veled.

Ezután ebből a tényből ered, hogy NÁLAD is feltétlen megvan a "visszahúzó" erő : Tehát túl fontos vagy ahhoz, hogy sikerüljön idő előtt meghalnod.

Ez még nem azt jelenti, hogy angyalok fognak Téged a tetőről leemelni, amikor ugranál, hanem hogy pl. nekem adott a lehetőség, hogy segítsek rajtad, amíg kell, amíg tudok, és amíg azt nem szenvedik meg pl. más szeretteim, vagy pl. olyanok, akiket közelebbről ismerek, és idővel tartoznék nekik.

További magyarázatokkal és pedagógiai értelemben is segítő tudással sajnos nem rendelkezhetem, amit viszont megpróbálhatnék nyújtani, egyfajta visszahúzó erő, ha nem is tartósan, de egy jó időre kizökkent a lelki pokolból.

Én magam hobbiszintű zeneszerzéssel foglalkozok, körübelül kezdeti tinédzserkorom óta, (kb. 7. osztály óta). Azóta sokat fejlődtem, tisztán akusztikus zongorán is autodidakta módon, de a lehetőségeimhez mérten a igényesség fejlesztése és a maradandó alkotás érdekében ez mindinkább áttevődött számítógépes zeneszerzésre.

Több albumot sikerült összehozzak az évek során, bár a zenéim túlnyomó része sajnos PC-s támadások következtében elveszett, pénzt vagy ismeretlen közösségekben való hírnevet azonban nem, és meg kellett értenem - amit már majdnem teljességgel el is tudtam fogadni - soha nem is fogok tudni csinálni.

Azonban a magam számára ez nagy megtartó erő tud lenni. Ez tud/tudott pl. kizökkenteni a játékszenvedélyből, ezzel kapcsolódok ki, sikerélményt okoz, ha olyan zenét tudok magam csinálni, amit akár többször is meghallgatok, és nem zavar, hogy a saját kreációm nekem tetszik.

Ha még esetleg a magad számára nem találtál olyasmit, ami visszavezetne az élet vidám és reményteljes folytatásába, vagy legalább kizökkentene a teljes elkeseredéshez vezető útból, meghívnálak téged egy erről való kapcsolatfelvételhez az esetben, ha nem zavar, hogy ismeretlentől kapnál ez ügyben információkat és útmutatást. Ha mást nem, ajánlanám, hogy adj egy próbát, illetve pár alkalomnyi lehetőséget annak, hogy a számítógép előtt tölthető idődet erre szánod -- Bár tudom, nem feltétlen helyes dolog valakit erre sarkalni, akár pont a Te helyzetedben, hogy gép előtt legyen, de több okból is a lehetőségét felvetném (de többet nem). Tudom, az olyan közhelyek (bocsánat, de ebben a helyzetben szvsz. ilyen), mint a sport, rosszalnák a számítógéphez kötött tevékenységet, de tapasztalatból mondva, a számítógépes zeneszerzés az időből kizökkentő elfoglaltság, szórakoztatás mellett valós alkotás meglétét és örömét adja, ezáltal hasznossá tesz saját magad számára, egyfajta kreatív készséget is kifejleszthet benned, s egyfajta folyamatos - nem végleges, kiapadó - célt is hordoz magában, akár a zene megkomponálásának befejeztét, akár új ötletek megvalósítását tekintjük. Ugyanakkor függővé nem tehet téged és a későbbiekben sem fogsz negatív értelemben kiszakadni a való kemény életből, CSAK ameddig kell.

Bár én is tudom, ez nem egyfajta univerzális megoldás, főleg nem ilyen nehéz esetre, mint amiben Te vagy, viszont ezt én egy fajta kézzelfogható kapaszkodónak, pozitívumnak tekinteném, ami előre segíthet aztán a barátkozáshoz, emberi kapcsolatok kialakításához, az örömök megtalálásához, és addig egyfajta örömöt adhat ez maga is, ami aztán még mindig továbbkísérhet az életed során. S ez az, amiben én még tudnék ismeretlenül segíteni neked, akár anélkül, hogy közvetlenebb kapcsolatot vennék fel veled (persze egyáltalán nem vetem meg a barátkozást, sőt, kifejezetten barátkozós jellem lennék, csak mondjuk ugyanúgy nem szeretnek engem az emberek... többsége).

És persze félreértés ne essék, a felajánlottak kapcsán sem pörgős zenéről, sem a számítógép dicsőítéséről nincs szó, s a zeneszerzés számítógépes mivoltját is amiatt ajánlottam, mivel eszköz és szabályos képzés híjján is az az elérhetőbb. Az akusztikus illetve hangszeren keresztüli zeneszerzést kicsit sem vetem meg...

Na, persze tudom, kicsit már sokat írtam erről az első látásra nem ide vágó témától, legalábbis egyesek számára ez így furcsán hathat... viszont hangsúlyozom, hogy ez az, amivel itt még írásban tudtam segíteni annak érdekében, hogy rávezesselek arra, hogy az életet még akkor se add fel, ha netalántán mások abból hasznot húzhatnának. Tovább sajnos nem tudok menni, főleg nem ismeretlenül. Nem erre rendelt engem az Isten, de a segítő jobb nyújtásának megpróbálhatóságát ugyanúgy meghagyta nekem is.

Nos, ha nem zavar, privátban röviden küldenék majd egy linket a youtube-os láthatóságomról, CSUPÁN azért (a félreértések elkerülése végett előre leszögezve), hogy megítélhess, zeneszerzés ügyében érdemesnek tartasz-e arra hogy a "gyógyulás" érdekében ebben a hobbiban tanácsok vagy bármi más kapcsán visszaírj, vagy csak fontolóra veszed a dolgot.

És nem utolsó sorban, azért ha bárki belegondol abba, a zene, akár csak hallgatásról beszélünk, sokat érhet, és gyógyító is tud lenni. Vagy tán akkor miért is vannak zeneterapeuták?

A zene felemel, vígasztal, emlékek kapcsolódnak hozzá, megnyugtat, elgondolkoztat, stb... ezt biztos ti is tudjátok. Hát akkor miért ne lenne örömteli elfoglaltság pont a zeneszerzés.

És még egyszer mondom, tudom, hogy átlagban ez nem feltétlen egy hűde nagy életcél, de segítőjobbot még adhat.

De inkább tovább már nem magyarázkodom, mert most nem is arra van szükség.

Remélem ezzel amit megtehettem, megtettem. És habár ellentmondásosnak tűnhet, hogy ismeretlenül hangsúlyozom, hogy fontos vagy, ha másért nem azért teszem, mert én ezt át tudtam élni, tudom hogy ez milyen egyedülálló szerencse volt (hívjuk annak), és ezzel a tapasztalattal azért, amiért én ezt megkaptam, a segítségnyújtás próbájával adózok.

Mert biztos, hogy leírhatatlanul többet érnek a szerveid együtt, a lelkedet megtartva, mint külön szétosztva.

Annak okán, amit írtál, sok más ember is belegondolatlanul feláldozná magát, "hisz végül is azza csak jót tesz, nem?" - NEM! Ez szerintem innentől kezdve már egyértelmű, hogy hibás elgondolás.

Vagy gondolj bele! Tízmilliárd hihetetlen bonyolult rendszert alkotó idegsejtet hordozol Te is. Egy egyedülálló rendszer, amivel hihetetlen dolgokat tehetsz még akkor is, ha nincsenek látványos képességeid - gondoljunk a 100 IQ-s !magyar! Nobel-díjas feltalálókra (a nem magyarokról akkor még nem is beszéltünk ;))

Ki tudja, még Te is lehetsz Erdős Pál vagy Szent-Györgyi Albert... bár tudom, mondhatjátok, ez sem oly sokak által kitűzött életcél, ki tudja, még ez is lehet.

Én sem tudom, hogy mi a célom. De lehet, ott tévedünk mindig tévútra, hogy nagy, nemes célt keresünk.

Én egyszer belegondoltam, és szerintem ha pl. spontán elbeszégetsz egy osztálytársal, és netán elmondasz neki egy viccet, amin elmosolyodik, már addig érdemes volt élned.

Szóval amit ezekkel mind próbáltam kifejteni, pártolni és előtted tisztábbá tenni számodra a lehetőségeimhez mérten: Van értelme még élj!

Most már úgy érzem, inkább megyek. Bár ma már sok mindenre nem maradt idő, de amit megtehettem, megtettem, további szócséplésnek már biztos nincs helye.

És elnézést, ha ez a komment kicsit furcsára sikerült, amint az elején is írtam, nem erősségem sem az írás, sem a nagy szavak, ezt már tapasztaltam akkor is, amikor jó lett volna, ha ennek az ellenkezője állna fenn.

A fenntebb ígért linket meg nem feledem.

Szia! És esetleg még írj vissza, mert bár ismeretlenek vagyunk, ha gondolod, írj vissza, csakhogy látni lehessen hogy azért még egyben vagy... legalább testileg. És bízz, hogy lelkileg is felépülj!

Eszembe jutott, hogy talán kimaradt egy kezdeti, de fontos kérdés:

Te most valójában miért is gondolsz az öngyilkosságra?!! Meg tudod ezt konkrétumokban fogalmazni. Mi a problémát, mi a leglényegesebb pont vagy rossz benyomás, ami miatt több százezer (NEM TÚLZOK, ha belegondolsz, Te is elképzelheted) életeseményt akarsz kihagyni az olyanoktól kezdve, minthogy találkozol egy régi jó ismerőssel és végre beszélgettek, egy váratlan munkahelyi kihíváson át az unokákkal szerzett élményekig?!??

Ha ezt meg tudod válaszolni, végiggondolni, összefoglalni először magadban, aztán pedig publikusan leírni, akkor már lehet, közelebb kerülsz a megoldáshoz. Kicsivel, ezt be kell látni, de mint tudjuk, a maratoni győzelemig is a starttól kezdve, az egyik lépéstől a másikon keresztül vezet az út.

Neked már tényleg sok lépésbe fog kerülni a visszaút, aminek nagy része akkor lesz gyümölcsöző, ha többségénél már nem ezen a fórumokon leírtakra fogsz hagyatkozni, hanem a való élet küzdelmein.

De mint mondtam, először válaszold meg magadnak a kérdést konkrétumokban : miért akarsz öngyilkos lenni! Miért gondolod, hogy méltón taszíthatod a szüleidet életük hátralevő részére érzelmi nyomorba, olyanba, amit sem Te, sem Én nem tudunk elképzelni, bármennyire tragikus helyzetben van avagy volt mindkettőnk is.

Attól a számukra boldog perctől kezdve, hogy Te megszülettél, védtek, gondodat viselték, megtanítottak járni, beszélni, gondoskodtak rólad, iskolába járattak, elvállaltak érted csomó dolgot, boldogok voltak ha boldog vagy és bántottak, ha Te is rossz helyzetbe voltál, és szerettek - És most éljék meg azt, hogy két emberöltővel előttük halsz meg!!! Mert nem fogják tudni feldolgozni. Mégha most nem is tudják kezelni a helyzetet.

Nos?

Egyébként meg ha gondolod, jelentkezhetnél önkéntesnek is, vagy olyan helyre, ahol betegekkel foglalkoznak, mondjuk gyerekekkel... Mert az talán még annál is jobban lefoglal és lelkileg megnyugtat és valamelyest kiegyenlít, mint ami először jutott eszembe, és ott biztos, hogy nem az fog számítani, hogy milyen az arcod geometriája. ;)

"Engem sajnos a pénzem és párkapcsolaton kívül semmi más nem érdekel"

Hát egy ilyen kijelentés után akkor se lennék a párod, ha szép lennél meg gazdag is XD Szégyeld magad!